Az előző rész folytatásaként merüljünk újra bele János életébe. Ki is volt ő, mi is volt ő? Milyen szerepet töltött be? Miért kellett ezt a szerepét betöltenie? Miért jó ez nekünk személyesen?
Első bibliai idézetünkben figyeljük meg, hogyan jelenik meg János evangéliumában előbb Jézus, majd János személye. Ezúttal versről versre, szóról szóra emésszük meg a szöveg mondanivalóját.
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.
Jn 1:1-2
Ez a bizonyos Ige elég archaikus kifejezésnek tűnik, valójában Isten teremtő Szavát fejezi ki, és magára Jézusra utal. Az Ige Isten egyik személye, aki Isten része volt mindig is. Érdemes szóvá tenni, hogy nincs arra utalás, hogy ennek az Igének lett volna teste, mielőtt megszületett. Ő Isten teljességének tagja, Isten beszéde, ami által teremtett mindent. A furcsán fogalmazott szakaszból fontos információkat tudunk meg; kezdetben már volt, Istennél volt, tehát Istenhez tartozott, emellett pedig Isten is volt, vagyis Isten teljes jogú részét képezte.
Azzal folytatja, hogy ez a szó nem egy élettelen dolog, ami az emberi beszéd velejárója. Ez a Szó egy "ő", vagyis egy személy. Ahogy Isten szava által nyilvánul meg Isten személye, ahogy rajta keresztül vetül ki Isten akarata és közlendője, ugyanúgy mi is beszédünkön keresztül nyilvánítjuk ki magunkat. Emellett nem csak tudatunk másokkal bizonyos információkat, de szavainkkal építhetünk vagy rombolhatunk, sokszor sokkal nagyobb mértékben, mint mi gondolnánk. Fontos látnunk, hogy Isten Szava a pislákoló mécsest nem oltja ki, és a megrepedt nádszálat nem töri el (Ézs 42:3), hanem Ő alkot a Szavával. Amint pörög a nyelvünk, hangot adunk ki, és többé-kevésbé értelmes közlendőt közvetít az a szó, ami elhagyja ajkunkat. Mindemellett érdemes felismernünk, hogy ha mi is alkotunk a szavainkkal, ahogy Isten teszi, legyen szó bátorításról, ösztönzésről, buzdításról, mások felemeléséről, elismeréséről őszinte kommunikációban, akkor Isten Szava, vagyis maga Jézus van bennünk és nyilvánul meg általunk.
Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.
Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
János tehát azért jött, hogy felkészítse az emberek elsötétedett szívét Jézus fogadására. Hogy ráébressze őket bűneik súlyára. Nevezzük őt Keresztelő Jánosnak vagy Bemerítő Jánosnak, de éppen olyan jelentőségteljes megnevezés lenne számára az Előkészítő János név is, hiszen a kereszteléssel vagy bemerítéssel pontosan az volt az ő életcélja, hogy Jézus útját előkészítse az emberek szívében - ahogy azt láthattuk az előző részből Ézsaiás próféta szavai szerint Lk 3:4-6 leírásában. A szöveg aztán ismét visszatér Jézus bemutatásához.
Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Jn 1:3
Ahogy az előbbiekben írtam, Isten a Szavával teremtett mindent. Így ha Isten Szava az, akinek születésekor a Jézus nevet adták, Ő minden létező forrása. Ha megfigyeljük a teremtéstörténetben, minden egyes napon, amikor Isten teremtett valamit, kifejezi, hogy Isten szólt. Például az első napon:
Isten szólt: „Legyen világosság”, és világos lett.
1Móz 1:3
Folytatva János evangéliumát, a világosság és a sötétség gondolatával találkozunk, érdekes módon éppen a világosság teremtésének gondolata után:
Jn 1:4-5
Benne az élet volt. A teremtő Szó volt az, amelyben (akiben) az élet és a világosság volt megtalálható. Ő szólt, hogy ez a világosság nyilvánuljon meg a teremtésben is, nem csak őbenne, ezzel hívta létre azt. Szemben a halállal és a sötétséggel, melyek a hiányai, nem-létezései az előzőeknek.
A sötétségben élő embereknek pedig úgy hozzászokott a szemük a sötétséghez, átvitt értelemben az Isten nélküli léthez, hogy az Ige szerint nem volt képes felfogni. Más fordításban azt olvassuk, nem fogadta be. Olyan sűrű volt a sötétség, olyannyira hiánya volt Isten jelenlétének, hogy a világosságot szinte elnyelte ez a sötétség. Világítani világít, de a sötétség számára közömbös. Ilyen formán volt közömbös a Jézust körülvevő sötétben élő emberek számára, hogy Isten testesült meg és emberként járt közöttük. Elsötétült szívük nem fogta fel, kivel van dolguk. Szükségét érezte hát Isten, hogy valaki beharangozza Jézus Krisztus eljövetelét.
Jn 1:6-8
János volt az az ember, akit Isten arra szánt, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Azért jött, hogy felnyissa a sötétséghez szokott emberek szemét. Ha megfigyeljük a következő igeszakaszt, némi betekintésünk lehet arról, mekkora lehetett a sötétség. Gondoljuk bele, mennyire nyilvánvaló és alapvető dolgok azok, amiket itt Jézusnak szóvá kellett tennie, mert az embereknek nem voltak nyilvánvalók.
Ekkor megkérdezte a tömeg: „Mit tegyünk hát?” „Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen”. Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
Lk 3:10-14
János tehát azért jött, hogy felkészítse az emberek elsötétedett szívét Jézus fogadására. Hogy ráébressze őket bűneik súlyára. Nevezzük őt Keresztelő Jánosnak vagy Bemerítő Jánosnak, de éppen olyan jelentőségteljes megnevezés lenne számára az Előkészítő János név is, hiszen a kereszteléssel vagy bemerítéssel pontosan az volt az ő életcélja, hogy Jézus útját előkészítse az emberek szívében - ahogy azt láthattuk az előző részből Ézsaiás próféta szavai szerint Lk 3:4-6 leírásában. A szöveg aztán ismét visszatér Jézus bemutatásához.
Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Jn 1:9-14
Fontos megjegyeznünk, hogy Isten Szava, Jézus, illetve a szintén Isten kijelentésének számító Biblia is minden embert megvilágosít, aki befogadja őt. Írja azt is, hogy Neki, a Világosságnak az a szerepe, hogy megvilágosítson mindenkit, viszont ehhez elfogadás is kell. Ha bezárjuk szívünk ajtaját, nem jön be a Fény. De ha befogadjuk, ha kinyitjuk Előtte szívünk ajtaját, azt mondja Isten, hogy ezek az emberek nemcsak hogy világosságra jutnak, de Isten befogadott, hatalommal bíró gyermekeivé is válnak. Nem kis dolog ez. Emellett bejön egy új gondolat a Biblia kontextusába: Isten gyermekeivé válni, és ezzel Isten atyai mivolta. Elsősorban Jézus Atyja lesz innentől fogva Isten - minthogy Isten és a Szó viszonya új arculatot kap: az Atya és a Fiú. Másodsorban pedig Isten családjába nyer befogadást mindaz, aki elfogadja Jézus Világosságát. Ezek az emberek továbbá nem csupán emberi akaratból születtek, hanem isteni akaratból újjá illetve újra is születtek. Később, Nikodémus farizeussal folytatott beszélgetésekor bontja ki jobban ezt a gondolatot Jézus.
Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.”
Miről lehet felismerni azt, aki újjászületett Isten Lelke által? Az ilyen ember meghalt a bűn számára. Az újjászületéshez először meg kell halni ebben az értelemben. A bűn szembeni meghalás szimbóluma a keresztség, amit János hozott a gyakorlatba. Ez a bűnbánat keresztsége, mellyel Isten elé visszük minden engedetlenségünket, minden kihágásunkat, levesszük a bűn jelképes ruháját és újra megszületünk a vízen keresztül, amely lemossa szennyünket. Ahogy feljövünk a vízből, jelképesen feltámadunk Krisztusban, és onnantól fogva a mi életünk el van rejtve Nála a jelenben, az örökkévalóságban.
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Itt azt fejezi ki ez a szövegrészlet, hogy Jézus ekkor öltött testet. Nem ekkor kezdett el létezni, hiszen Igeként és Isten részeként öröktől fogva van, de ekkor született meg, ekkor kezdte el emberi életét, ekkor öltött magára emberi testet. Ő közöttünk élt, vagyis ugyanolyan emberi lény volt, mint mi, annyi pontosítással, hogy telve volt az Atya dicsőségével. Visszatérve egy pillanatra ahhoz a gondolathoz, hogy Ő az Ige, ez a Teremtő Szó mintegy kivált Istenből, de Isten mégis megmaradt az Ő teljességében, innentől fogva viszont a Bibliában egy új értelmezése jelenik meg Istennek, az ő atyai mivolta: Isten Atyaként jelenik meg. Később olvashatjuk a következő jelenet leírását:
„Tanúságot teszek magamról én is, és tanúskodik mellettem az Atya is, aki küldött.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van az atyád?” „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat - felelte Jézus. - Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”
Ebből láthatjuk, hogy az Írások teológiai ismerői számára idegen volt Isten Atyaként való megnevezése. Isten az Atyja Jézusnak, a Fiúnak, aki elérhetővé tette az embereknek, hogy ők is az Atyaisten fiai és lányai lehessenek, amihez nem kell nekik mást tenniük, mint hinniük.
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Az Igevers befejezéséül figyeljük meg, hogy emberként köztünk élt Jézus, és Őt egészen betölti az Atya dicsősége, kegyelme és igazsága.
János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”
János úgy beszél Jézusról, mint aki a nyomába lép, mivel később született és lépett fel, mint ő, ugyanakkor szokatlan módon előbb volt, mint ő, ezáltal nagyobb Jánosnál. Érdekes paradoxon, de Jézus valóban később született meg, mégis előbb létezett, mint János. És mint Ábrahám. És mint Dávid. Lássuk, hogy nyilvánul meg ez a következő két Igeszakaszban, és egyébként mit vált ki az emberekből, ahogy Jézus beszél.
Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.” A zsidók felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.
Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus föltette nekik a kérdést: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” „Dávidé” - felelték. Ő tovább kérdezte őket: „Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára Urának, amikor ezt mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem. Ha Dávid Urának nevezi, hogy lehet a fia?” Erre nem akadt senki, aki tudott volna neki egy szót is felelni. Attól a naptól nem is merték kérdezgetni.
Folytassuk János evangéliumát:
Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.
Jézusban jött el Isten kegyelme, vagyis jogos büntetésünk elengedése. Tőle kaptunk mi is az isteni természetből, ahogy Péter később levelében taglalja:
Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében.
Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.
A tételes parancsokat Mózessel küldte Isten, ezzel szemben megbocsátását és átformáló erejét Jézussal, aki mindenkit számba véve a legpontosabban mutatta be az Atyát, hiszen Ő öröktől fogva része volt Isten lényének.
János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”
Jelentősége van itt ennek a fogalmazásnak, hogy nem tagadta, hanem megvallotta. Azzal, hogy János azt jelentette ki, hogy nem ő a várt Messiás, nem letagadta, hogy ő lenne az (pedig ő az), hanem megvallotta, hogy ő más, mint aki a Messiás lesz.
Illés volt az az ember, aki nem halt meg, hanem Isten elvitte és megígérte a visszatérését, ezért is feltételezték, hogy ha ő nem is a Messiás, de valószínűleg egy jelentőségteljes embere Istennek.
Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.
Különös módon Isten ígérete Illés próféta újra elküldésére az Ószövetség utolsó két verse, amit pedig most olvasunk, az az Újszövetség kezdete (jó néhány év különbséggel). Az előző bejegyzésben megnéztük, hogy Isten angyala így beszél a születendő Jánosról:
„Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.”
János volt tehát Illés? Nem. De azt láttuk, hogy ugyanolyan lelkület volt benne, ugyanolyan feladatot látott el, mint annakidején Illés próféta. Úgy is mondhatnám, hogy ténylegesen nem Illés reinkarnálódik, de ugyanolyan személyisége és feladata van Jánosnak, mint neki.
Hát ha nem Illés ez a János, akkor a megígért "próféta"? Nézzük, hogyan szerepel ez a próféta a Bibliában.
„Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok. Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertől.”
Vonatkozik ez természetesen a Mózest követő különféle prófétákról, de mint "a próféta", egyértelműen Jézus Krisztust jelenti, aki hitelesen közvetít Isten és ember között, hogy az ember képes legyen meghallani és megérteni a szent Isten közlését. Így magától értetődő, hogy János szintén megvallja, hogy nem ő az a bizonyos próféta.
Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”
A fenti Igeszakaszt az első részben fejtettem ki, ha érdekel, kérlek olvasd el újra.
„Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.”
János azt mondja Jézusról, hogy ő sem ismerte ezt megelőzően. Unokatestvérek voltak, mégsem tartották a kapcsolatot. Valószínű máshol lakott Zakariás és családja. A templomi szolgálat miatt talán Jeruzsálem környékén? József és családja viszont tudjuk, hogy először Heródes vérengzése miatt Egyiptomban, majd később József házában, Názáretben.
Érdemes továbbá megjegyeznünk, hogy János azt fejezi az előbbiekkel ki, hogy noha ő sem tud minden részletről, mégis Isten parancsát követi: ez nekünk, Istent követő embereknek jó példa az Istenbe fektetett bizalomra. Ugyanezt láthatjuk Ábrahámnál, amikor úgy vág neki az ígéret földjének, hogy fogalma sincs, igazából hová megy.
Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.”
János számára Isten jelenti ki ott helyben, hogy Jézus az, aki majd Szentlélekkel fog keresztelni. Amikor Isten egy küldetést ad, gyakran épp a következő lépést mutatja csak meg. Máskor többet, viszont ez is egy lehetőség. Ilyenkor hűnek kell lennünk ahhoz a bizonyos következő lépéshez, hogy az Ő nagy hatalma megnyilvánuljon általunk, a mi erősen korlátozott tudásunkkal.
A következő jelenetben Jézus már szolgálatba állt, tanítványaival együtt, mégis egy rövid kitekintéssel János felettébb lényeges megállapításokat tesz a Szentlélek közreműködésével Róla.
Jézus ezután Júdea földjére ment a tanítványaival, ott maradt velük és keresztelt. János is keresztelt Ainonban, Szalim közelében, mert ott sok víz volt. Az emberek mentek és megkeresztelkedtek. János akkor még nem volt börtönben. János tanítványai és egy zsidó közt vita támadt a tisztulási szertartásról. Elmentek Jánoshoz, és azt mondták: „Mester, aki a Jordánon túl nálad volt, s akiről tanúságot tettél, az most szintén keresztel, s az emberek tódulnak hozzá.”
Jézusnak és tanítványainak ekkorra már sok bűnbánó, megtérő embert adott Isten. Fontos felismernünk, hogy Isten az, aki lehetőségeket ad; Isten az, aki formálja a szíveket. Nekünk sokszor csak igent kell mondanunk Isten munkájára, hiszen a munka oroszlánrészét ő végzi az emberekben. Elképzelhető, hogy egy bűnös embernek csak pár jól irányzott szót kell hallania tőlünk, és azt is Isten Lelke adja a szánkba. Ezért mondom, hogy tőlünk igazából a rendelkezésre állás szükséges, a többit Isten intézi nagy gondossággal. Ebben a részben úgy fogalmaz, hogy az emberek egyszerűen tódulnak hozzá, ami nem véletlen dolog. Ezzel összhangban folytatja a leírás János válaszával:
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat a magáénak, hacsak nem a mennyből kapta. Magatok vagytok a tanúim, hogy megvallottam: Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára.”
Újra kihangsúlyozza, hogy ő az előfutára annak az embernek, akinek most bontakoztatja ki a szolgálatát az Atya. Mintegy János nemlétező büszkeségére akarnak apellálni, amikor azt nehezményezik, hogy az az ember, akit János keresztelt meg, most ugyanúgy embereket keresztel a tanítványaival. János pedig a lehető legszebben válaszol - a Szentlélektől vezérelve - pontosan betöltve azt a szerepet, amit Isten rá bízott.
„A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
Ebben a szimbólumban a menyasszony jelképezi Izrael népét, a vőlegény Jézust, a barát pedig magát Jánost, aki azért dolgozott, hogy a frigy létrejöjjön. Igaz, itt még nem jött létre, de a vőlegény eljött, és udvarol a menyasszonynak. Izrael népéről, mint menyasszonyról sokat olvashatunk, hogy milyen hűtlen volt az évszázadok alatt. Más népek isteneivel paráználkodott. De Isten kegyelme Jézusban eljött. Vőlegényként helyre akarja állítani a frigyet, a szövetséget. Ez pedig az Új Szövetség, ami aztán kiszélesedik nemcsak a zsidó népre, de az egész emberiségre.
Amikor János kifejezi, hogy Jézusnak növekednie kell, neki pedig kisebbednie, azzal valójában arra utal, hogy a feladata Jézus beharangozása, Jézus "reklámozása". Tulajdonképpen ezzel ő el is végzi küldetését, amit átadta a stafétabotot a Messiásnak. Mit tanulhatunk személy szerint mi ebből? Hogy vehetünk példát Jánostól? Növekedjen Jézus a mi közreműködésünkkel másokban! Növekedjen Jézus bennünk! Ez nem jelenti azt, hogy vessük meg magunkat, de ne vezessen minket az énünk és az önzőségünk. Helyette legyen egy egészséges, Istenfélő önértékelésünk!
„Aki felülről jön, az mindenkinek fölötte van. Aki a földről való, az földies és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből jött, azt tanúsítja, amit látott és hallott, de tanúságát nem fogadja el senki. Ám aki elfogadja tanúságát, bizonyítja, hogy Isten igazmondó. Akit ugyanis az Isten küldött, az az Isten szavait közvetíti, mert hisz (Isten) nem méri szűken a Lelket, amikor adja.”
János azt fejezi itt ki, hogy azzal bizonyítja Isten igaz mivoltát hitelesen, hogy Szentlelket kapott Istentől, aki által igaz és valódi módon mutatja be Istent és azt, amit Ő a tudomásunkra akar hozni. Ugyanígy igaz ez egyrészt Jézusra, másrészt ránk, akik hiszünk Benne és megkaptuk a megígért Szentlelkét.
„Az Atya szereti a Fiút, s mindent a kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá.”
Úgy tetszett az Atyának, hogy a Fiúnak adja a hatalmat és általa ad kegyelmet az embereknek.
Általa fogadja be őket a Szövetségébe, Isten családjába.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a nem kevés szöveget. Bízom benne, hogy épülésedre lesz. Ha így van, arra hívlak, olvasd el a harmadik részt is János életéről, ahogy a Bibliában olvassuk.
Isten békességét kívánom neked.
Vega
Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.”
Jn 3:3-8
Miről lehet felismerni azt, aki újjászületett Isten Lelke által? Az ilyen ember meghalt a bűn számára. Az újjászületéshez először meg kell halni ebben az értelemben. A bűn szembeni meghalás szimbóluma a keresztség, amit János hozott a gyakorlatba. Ez a bűnbánat keresztsége, mellyel Isten elé visszük minden engedetlenségünket, minden kihágásunkat, levesszük a bűn jelképes ruháját és újra megszületünk a vízen keresztül, amely lemossa szennyünket. Ahogy feljövünk a vízből, jelképesen feltámadunk Krisztusban, és onnantól fogva a mi életünk el van rejtve Nála a jelenben, az örökkévalóságban.
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Jn 1:14
„Tanúságot teszek magamról én is, és tanúskodik mellettem az Atya is, aki küldött.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van az atyád?” „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat - felelte Jézus. - Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”
Jn 8:18-19
Ebből láthatjuk, hogy az Írások teológiai ismerői számára idegen volt Isten Atyaként való megnevezése. Isten az Atyja Jézusnak, a Fiúnak, aki elérhetővé tette az embereknek, hogy ők is az Atyaisten fiai és lányai lehessenek, amihez nem kell nekik mást tenniük, mint hinniük.
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Jn 1:14
Az Igevers befejezéséül figyeljük meg, hogy emberként köztünk élt Jézus, és Őt egészen betölti az Atya dicsősége, kegyelme és igazsága.
János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”
Jn 1:15
János úgy beszél Jézusról, mint aki a nyomába lép, mivel később született és lépett fel, mint ő, ugyanakkor szokatlan módon előbb volt, mint ő, ezáltal nagyobb Jánosnál. Érdekes paradoxon, de Jézus valóban később született meg, mégis előbb létezett, mint János. És mint Ábrahám. És mint Dávid. Lássuk, hogy nyilvánul meg ez a következő két Igeszakaszban, és egyébként mit vált ki az emberekből, ahogy Jézus beszél.
Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.” A zsidók felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.
Jn 8:53-59
Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus föltette nekik a kérdést: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” „Dávidé” - felelték. Ő tovább kérdezte őket: „Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára Urának, amikor ezt mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem. Ha Dávid Urának nevezi, hogy lehet a fia?” Erre nem akadt senki, aki tudott volna neki egy szót is felelni. Attól a naptól nem is merték kérdezgetni.
Mt 22:41-46
Folytassuk János evangéliumát:
Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.
Jn 1:16
Jézusban jött el Isten kegyelme, vagyis jogos büntetésünk elengedése. Tőle kaptunk mi is az isteni természetből, ahogy Péter később levelében taglalja:
Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében.
2Pt 1:3-4
Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.
Jn 1:17-18
A tételes parancsokat Mózessel küldte Isten, ezzel szemben megbocsátását és átformáló erejét Jézussal, aki mindenkit számba véve a legpontosabban mutatta be az Atyát, hiszen Ő öröktől fogva része volt Isten lényének.
János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”
Jn 1:19-20
Jelentősége van itt ennek a fogalmazásnak, hogy nem tagadta, hanem megvallotta. Azzal, hogy János azt jelentette ki, hogy nem ő a várt Messiás, nem letagadta, hogy ő lenne az (pedig ő az), hanem megvallotta, hogy ő más, mint aki a Messiás lesz.
Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” - felelte. „A próféta vagy?” - Erre is nemmel válaszolt.
Jn 1:21
Illés volt az az ember, aki nem halt meg, hanem Isten elvitte és megígérte a visszatérését, ezért is feltételezték, hogy ha ő nem is a Messiás, de valószínűleg egy jelentőségteljes embere Istennek.
Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.
Mal 4:5-6
Különös módon Isten ígérete Illés próféta újra elküldésére az Ószövetség utolsó két verse, amit pedig most olvasunk, az az Újszövetség kezdete (jó néhány év különbséggel). Az előző bejegyzésben megnéztük, hogy Isten angyala így beszél a születendő Jánosról:
„Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.”
Lk 1:13
János volt tehát Illés? Nem. De azt láttuk, hogy ugyanolyan lelkület volt benne, ugyanolyan feladatot látott el, mint annakidején Illés próféta. Úgy is mondhatnám, hogy ténylegesen nem Illés reinkarnálódik, de ugyanolyan személyisége és feladata van Jánosnak, mint neki.
Hát ha nem Illés ez a János, akkor a megígért "próféta"? Nézzük, hogyan szerepel ez a próféta a Bibliában.
„Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok. Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertől.”
5Móz 18:15-19
Vonatkozik ez természetesen a Mózest követő különféle prófétákról, de mint "a próféta", egyértelműen Jézus Krisztust jelenti, aki hitelesen közvetít Isten és ember között, hogy az ember képes legyen meghallani és megérteni a szent Isten közlését. Így magától értetődő, hogy János szintén megvallja, hogy nem ő az a bizonyos próféta.
Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”
Jn 1:22-30
A fenti Igeszakaszt az első részben fejtettem ki, ha érdekel, kérlek olvasd el újra.
„Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.”
Jn 1:31
János azt mondja Jézusról, hogy ő sem ismerte ezt megelőzően. Unokatestvérek voltak, mégsem tartották a kapcsolatot. Valószínű máshol lakott Zakariás és családja. A templomi szolgálat miatt talán Jeruzsálem környékén? József és családja viszont tudjuk, hogy először Heródes vérengzése miatt Egyiptomban, majd később József házában, Názáretben.
Érdemes továbbá megjegyeznünk, hogy János azt fejezi az előbbiekkel ki, hogy noha ő sem tud minden részletről, mégis Isten parancsát követi: ez nekünk, Istent követő embereknek jó példa az Istenbe fektetett bizalomra. Ugyanezt láthatjuk Ábrahámnál, amikor úgy vág neki az ígéret földjének, hogy fogalma sincs, igazából hová megy.
Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.”
Jn 1:32-34
János számára Isten jelenti ki ott helyben, hogy Jézus az, aki majd Szentlélekkel fog keresztelni. Amikor Isten egy küldetést ad, gyakran épp a következő lépést mutatja csak meg. Máskor többet, viszont ez is egy lehetőség. Ilyenkor hűnek kell lennünk ahhoz a bizonyos következő lépéshez, hogy az Ő nagy hatalma megnyilvánuljon általunk, a mi erősen korlátozott tudásunkkal.
A következő jelenetben Jézus már szolgálatba állt, tanítványaival együtt, mégis egy rövid kitekintéssel János felettébb lényeges megállapításokat tesz a Szentlélek közreműködésével Róla.
Jézus ezután Júdea földjére ment a tanítványaival, ott maradt velük és keresztelt. János is keresztelt Ainonban, Szalim közelében, mert ott sok víz volt. Az emberek mentek és megkeresztelkedtek. János akkor még nem volt börtönben. János tanítványai és egy zsidó közt vita támadt a tisztulási szertartásról. Elmentek Jánoshoz, és azt mondták: „Mester, aki a Jordánon túl nálad volt, s akiről tanúságot tettél, az most szintén keresztel, s az emberek tódulnak hozzá.”
Jn 3:22-26
Jézusnak és tanítványainak ekkorra már sok bűnbánó, megtérő embert adott Isten. Fontos felismernünk, hogy Isten az, aki lehetőségeket ad; Isten az, aki formálja a szíveket. Nekünk sokszor csak igent kell mondanunk Isten munkájára, hiszen a munka oroszlánrészét ő végzi az emberekben. Elképzelhető, hogy egy bűnös embernek csak pár jól irányzott szót kell hallania tőlünk, és azt is Isten Lelke adja a szánkba. Ezért mondom, hogy tőlünk igazából a rendelkezésre állás szükséges, a többit Isten intézi nagy gondossággal. Ebben a részben úgy fogalmaz, hogy az emberek egyszerűen tódulnak hozzá, ami nem véletlen dolog. Ezzel összhangban folytatja a leírás János válaszával:
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat a magáénak, hacsak nem a mennyből kapta. Magatok vagytok a tanúim, hogy megvallottam: Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára.”
Jn 3:27-28
Újra kihangsúlyozza, hogy ő az előfutára annak az embernek, akinek most bontakoztatja ki a szolgálatát az Atya. Mintegy János nemlétező büszkeségére akarnak apellálni, amikor azt nehezményezik, hogy az az ember, akit János keresztelt meg, most ugyanúgy embereket keresztel a tanítványaival. János pedig a lehető legszebben válaszol - a Szentlélektől vezérelve - pontosan betöltve azt a szerepet, amit Isten rá bízott.
Jn 3:29-30
Ebben a szimbólumban a menyasszony jelképezi Izrael népét, a vőlegény Jézust, a barát pedig magát Jánost, aki azért dolgozott, hogy a frigy létrejöjjön. Igaz, itt még nem jött létre, de a vőlegény eljött, és udvarol a menyasszonynak. Izrael népéről, mint menyasszonyról sokat olvashatunk, hogy milyen hűtlen volt az évszázadok alatt. Más népek isteneivel paráználkodott. De Isten kegyelme Jézusban eljött. Vőlegényként helyre akarja állítani a frigyet, a szövetséget. Ez pedig az Új Szövetség, ami aztán kiszélesedik nemcsak a zsidó népre, de az egész emberiségre.
Amikor János kifejezi, hogy Jézusnak növekednie kell, neki pedig kisebbednie, azzal valójában arra utal, hogy a feladata Jézus beharangozása, Jézus "reklámozása". Tulajdonképpen ezzel ő el is végzi küldetését, amit átadta a stafétabotot a Messiásnak. Mit tanulhatunk személy szerint mi ebből? Hogy vehetünk példát Jánostól? Növekedjen Jézus a mi közreműködésünkkel másokban! Növekedjen Jézus bennünk! Ez nem jelenti azt, hogy vessük meg magunkat, de ne vezessen minket az énünk és az önzőségünk. Helyette legyen egy egészséges, Istenfélő önértékelésünk!
„Aki felülről jön, az mindenkinek fölötte van. Aki a földről való, az földies és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből jött, azt tanúsítja, amit látott és hallott, de tanúságát nem fogadja el senki. Ám aki elfogadja tanúságát, bizonyítja, hogy Isten igazmondó. Akit ugyanis az Isten küldött, az az Isten szavait közvetíti, mert hisz (Isten) nem méri szűken a Lelket, amikor adja.”
Jn 3:31-34
János azt fejezi itt ki, hogy azzal bizonyítja Isten igaz mivoltát hitelesen, hogy Szentlelket kapott Istentől, aki által igaz és valódi módon mutatja be Istent és azt, amit Ő a tudomásunkra akar hozni. Ugyanígy igaz ez egyrészt Jézusra, másrészt ránk, akik hiszünk Benne és megkaptuk a megígért Szentlelkét.
„Az Atya szereti a Fiút, s mindent a kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá.”
Jn 3:35-36
Úgy tetszett az Atyának, hogy a Fiúnak adja a hatalmat és általa ad kegyelmet az embereknek.
Általa fogadja be őket a Szövetségébe, Isten családjába.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a nem kevés szöveget. Bízom benne, hogy épülésedre lesz. Ha így van, arra hívlak, olvasd el a harmadik részt is János életéről, ahogy a Bibliában olvassuk.
Isten békességét kívánom neked.
Vega
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése