Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, vegyük szemügyre nemcsak a hit szó jelentését, de másik két szóét is, melyek értelmüket tekintve megdöbbentő közelségben vannak hozzá: a remény és a bizalom. Arra bátorítom az olvasót, hogy mielőtt folytatná a szöveget, álljon meg egy pillanatra, és gondolkozzon el azon, hogy milyen különbséget tudna tenni a hit és a remény illetve a hit és a bizalom szavak értelme között. Olyan választási lehetőség nincs, hogy ugyanaz, hiszen ha két szó a legkisebb eltérés nélkül pontosan ugyanazt jelöli, akkor idővel az egyik szó kikopik a használatból. Kivételt talán csak az idegen szavak a magyar szavakkal szemben képezhetnek, amelyek ugyanazt jelölik, de ebbe most ne menjünk bele.
Ha megtörtént az elgondolás, megosztom én is a gondolataimat. Kezdjük a remény és a hit szembeállításával. Véleményem szerint a remény annyiban különbözik a hittől, hogy egy olyan dolog felé irányul, aminek nem ismerjük a kimenetelét, de személyes érdekünk szerinti pozitív gondolatokat táplálunk felé. Ez máris három jellemző: az első, hogy dologra vonatkozik, hiszen nem mondhatjuk, hogy "remélem őt" vagy "reménykedem benned" - utóbbinál is inkább az illető cselekedetére irányul a reménység, nem őmagára - ; a második, hogy ismeretlen a jelzett történés kimenetele, vagyis vagy a jövőre mutat, vagy a múltra illetve a jelenre, de ebben a két esetben is bizonyos, hogy a tényeket nem ismerjük - pl.: "remélem, szép idő lesz" vagy "remélem, megkapta az ajándékomat" - ; a harmadik, hogy vágyunk szerinti dologra irányul (kivételt képeznek a szarkasztikus megjegyzések), pl.: "remélem, kialszom magam holnapig", de az ember vágya sajnos nem mindig önzetlen, így értelmileg megállja a helyét a "remélem, hasraesik" is. A hit viszont irányulhat személyre is (hisz Jézusban); alapvetően - ha csak kis mértékben is, de - ismerjük hitünk tárgyát (aki kicsit sem ismeri Jézust és úgy "hisz", az nem hisz, hanem dogmákat és vallást követ) és mindhárom igeidőre egyaránt irányul (elhiszem, hogy lefutottad/lefutod/le fogod futni a maratont), mégis mintha a jövőre vonatkozó formája a múltban vagy a jelenben megnyilvánuló ígéretre, tervre, stb. mutatna; továbbá habozás nélkül állíthatjuk, hogy az egyén vágyától független a hite. Szóval, ha azt mondjuk, "elhiszem, hogy fáj a lábad", attól még nem kívánjuk a másik embernek a rosszat, nem reményről beszélünk, ellentétben a "remélem, hogy fáj a lábad"-dal.
Most vessük össze a hitet és a bizalmat. Itt nem fogok nyelvészkedni, hanem egy példával teszem egyértelművé a két jelentésárnyalatot. Volt egyszer egy nagyon tehetséges kötéltáncos, aki egyszer arra vállalkozott, hogy átsétál a Niagara-vízesés fölött kifeszített kötélen. Óriási ováció fogadta már a bejelentését követően. Az emberek izgultak ugyan, de hitték, hogy meg tudja tenni. A zuhatagra való tekintettel síri csendről szó sem volt, de az emberek némán figyelték, ahogy átgyalogol a víz fölött. Ahogy átért, az emberek magukon kívül lettek az ámulattól, hatalmas tapsot kapott tőlük. Röviddel ezután megkérdezte az emberektől: "elhiszitek, hogy vissza tudok menni úgy, hogy egy talicskát tolok magam előtt, a talicskában pedig benne ül valaki?" A közönség azt harsogta: "igen!" "Akkor kérek egy önként jelentkezőt" - mondta a kötéltáncos. Erre elhallgatott mindenki és végül senki nem vállalkozott, hogy beül a talicskába. Ez a történet kiválóan szemlélteti a hit és a bizalom közötti különbséget. Az emberek hittek benne, hogy képes megcsinálni akár talicskával is a mutatványt, de senkinek nem volt akkora bizalma, hogy a saját bőrét a vásárra vigye. Röviden úgy összegezhetjük, hogy a hit passzív, a bizalom aktív. Ahogy Jakab írja a hitről és az azt követő cselekedetekről szóló részben: Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek. Jak 2:19 Érdemes elolvasni Jakab levelének 2:14-26 verseit, ahol azt taglalja, hogy noha a hit az alapja az Istennel való kapcsolatunknak, mégsem állunk meg annál, hogy "jó, van Isten és ennyi", hanem a hitünk abban jut kifejezésre, hogy annak megfelelően cselekszünk. Sokan keverik, de itt nem arról van szó, hogy akkor üdvözülünk, ha jót teszünk, hanem éppen ellenkezőleg: azért teszünk jót, mert tudjuk, hitből üdvözülünk. Egész egyszerűen: Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. Mk 16:16 És: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. [...] Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Jn 3:16,18. Akkor hogy is van ez? Akkor most cselekedjünk jót vagy ne? A válasz: igen, cselekedjünk és ne, ne cselekedjünk! Cselekedjünk jót, ha már előtte hiszünk Jézus Krisztus értünk végzett helyettes keresztáldozatában és ezt nem csak elhisszük, hanem az életünkre is vonatkoztatjuk: megtérünk, megvalljuk és megbánjuk a bűneinket Istennek, és igyekszünk nem visszatérni hozzájuk. Ezután pedig Isten Szentlelkének vezetése alatt éljük szabad életünket. Akkor viszont ne cselekedjünk jót, ha ezt azért tesszük, hogy jó pontokat szerezve Istennél lépésről lépésre közelebb akarunk kerülni hozzá, mert nem fog menni. Jézus Krisztus kifizette az árat, rajta kívül nem volt és nem is lesz senki, aki képes lenne arra, hogy Istenhez jusson vagy juttasson bárkit. Ráadásul nemcsak, hogy nem fog menni az üdvösség elérése, de felfuvalkodott törvényeskedő emberek leszünk, akik csak messzebb kerülnek az üdvösségtől. Emlékezzünk csak rá, hogy az evangéliumokban melyik volt az egyetlen olyan célcsoport, amely ellen Jézus nyíltan és erőteljesen fellépett! A farizeusok, akik azt gondolták magukról, hogy sokkal szentebbek, mint bárki más. Figyeljünk oda erre!
A zsidókhoz írt levélben kapunk Istentől egy definíciót a hitre vonatkozólag: A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka. Zsid 11:1. A hitünk először is a reményünk biztosítéka kell, hogy legyen - ebből is látszik, hogy Isten nem vár tőlünk egyrészt sem elvakult vagy fanatikus hitet, sem passzív hitet, amelynek nincs gyümölcse. Másként megfogalmazva, a reménységünk a hitünkre kell, hogy legyen alapozva: megalapozott, szilárd hitnek kell lennie, amelybe aztán cselekedeteket is beruházunk. Ahol pedig a kincsünk, ott a szívünk is - amibe befektetünk, annak az ügyét a szívünkön viseljük, ez mindennel így van. Aminek pedig az ügyét a szívünkön viseljük, annak a legjobbakat akarjuk (ahogy láttuk ezt a remény szó körüljárásánál). Így aztán érthető, hogy ha aktívan hiszünk Jézusban, akkor a cselekedeteink is ezt mutatják majd, és egyre inkább összhangban lesz a reménységünk azzal, ami Isten akarata. Az igevers második része pedig annyit takar, hogy annak ellenére, hogy Istent (vagy pl. a szeretetet) nem látjuk, a mi megalapozott, erős hitünk - és a hitünket követő tettek és akár csodaszámba menő történések - a külső szemlélőre valami megfoghatatlan módon hatással vannak, és bizonyítékul szolgálnak neki arra, hogy nem csak a látható világ és annak látható elemei léteznek.
Milyen hitet vár el tehát Isten az embertől? Isten lehetne kegyetlen, és lehetetlen dolgokat elváró ítélőbíró, de nem az. Isten kegyelmesen úgy döntött, hogy Jézusban elérhetővé teszi önmagát, ehhez pedig nem kell részünkről más, mint tisztességes és elkötelezett módon hinni Jézus Krisztusban. Innentől fogva a Szentlélek építő munkát végez bennünk - ha hagyjuk (nem erőszak a disznótor) - és szépen fokozatosan eltűnik belőlünk a sötétség és előtűnik először bennünk, majd általunk a világosság. Hogy valami kézzelfogható lehetőséget is adjak, mely által könnyebben növekedhetünk a hitben, az ismeretben és az Isten iránti rajongásban, vegyük időnként kezünkbe a Szentírást, a Bibliát, illetve tartsuk a szóbeli kapcsolatot az Úrral - az ima nem vallásos cselekedet, hanem egyszerű beszélgetés Istennel. A hit, amit Isten elvár, nem kötelesség, hanem választási lehetőség: igaz, ha üdvözülni akarunk, az egyetlen lehetőség (ismétlem, hitünk célja Krisztus, nem önmagunk teljesítménye), de ha megtettük ezt az első jelentős lépést, idővel egyre jobban érezni fogjuk, amit az Úr Jézus mondott: Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Mt 11:29-30
Isten Lelke legyen veletek!
Vega
