Van egy-két klasszikus téma a nem keresztények körében, ami sokszor akkor merül fel, ha egy keresztény megosztja az evangéliumot, sokszor pedig spontán, ha az adott illető tudja a másikról, hogy egy "szerencsétlen kis keresztény", aki megérdemli már a meghurcolást. Élezzük most ki a mondanivalót arra, amit a nem hívők "Isten gonoszságának" titulálnak.
Két bibliai jelenséget szeretnék felhozni, melyeknek gyökere egy és ugyanaz. Valami olyasmi ez, mint két fa, amelyek túl közel nőttek egymáshoz, így egybeolvadtak.
Az első a pokol jelensége. Az még viszonylag könnyű dolog egy nem keresztény számára is, hogy van Mennyország, amit Isten jutalmul ad azoknak, akik az övéi. Eddig világos. De hogy lehet Isten olyannyira "kegyetlen", hogy egy poklot hoz létre, ahol nem lesz más, mint kín és szenvedés? Félreértés ne essék, nem egyfajta elrettentő anti-evangelizációt tervezek ezzel, hogy ha nem térsz meg, rettegj, mert elközelített a pokol országa. Nem, dehogy, csak le szeretném leplezni a Sátán rafinériáit, amikor elferdíti a valóságot, vagy éppen abban segít, hogy ne vegyünk tudomást a halál utáni életről, illetve magáról a halálról. Pedig mindenkiért eljön, előbb vagy utóbb. A helyzet az, hogy aki nem tartozik Jézushoz, arra a pokol vár. Miért? Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Róm 3:22-23. Aki tehát tökéletesen él, bűntől mentesen, az elmondhatja magáról, hogy "hát nekem nincs szükségem Jézusra, mert én tökéletes vagyok". Csakhogy ilyen ember nem létezik. Jézus volt az egyetlen, aki betöltötte a törvényt halandó földi élete során. Ezért van rá szükségünk. Mivel ő tökéletes és bűntelen volt, és így áldozta fel magát miértünk, bűnösökért, ezért őáltala igazít meg minket az Atya ingyenesen kegyelméből. Ez nem kiérdemelt dolog, hogy senki se képzelje magát többnek, mint ami. Viszont annyit mégiscsak kell tennünk, hogy elfogadjuk Jézust és az ő áldozatát az életünkben.
Ahogy szoktam, kicsit elkalandoztam a fő témától, ahová most visszakalandozok. :-) Viszont szükségesnek éreztem, hogy ezeket is megosszam, mert ha nem osztom meg, nem értitek meg, hogy az alaphelyzet az, hogy mind bűnösök vagyunk, így a pokolra vagyunk kárhoztatva. Azért vagyunk "eredendően" bűnösök, mert a bűn hozzátartozik a lényünkhöz: benne születtünk. Ilyenkor szokták önigazságukat igazolandó a nem keresztények azt mondani: "De hát Isten is látja, hogy én mennyi jót teszek nap mint nap. Segítek a szomszédnak megszerelni az autóját. / Elmosogatok a feleségem helyett. / Mosok-főzök-takarítok a tróger férjem után. / Elmegyek minden héten kétszer is a templomba. / Igyekszem jó szavakkal illetni a körülöttem élőket. / Barátságos vagyok mindenkihez. / stb." Ez mind szép és jó dolog, de nem függvénye az üdvösségnek. Még egyszer, érthetőbben: Helyes jó dolgokat cselekedni, de örök életet és mennyet nem adnak. Annak más a módja. Hallottam egyszer egy jó illusztrációt, ennek egy részét fogom most felhasználni. Képzeljük el magunkat egy ítélőszék előtt. Elloptunk egy autót (most ez jutott eszembe). Lehetőségünk van megvédeni magunkat, így aztán elkezdjük sorolni: "De hát segítettem a szomszédnak megszerelni az autóját, elmosogattam a feleségem helyett, stb." Kérdem én: ha jót teszünk, azzal ki tudjuk váltani a bűnt, amit elkövettünk? Ugye nem? A bírót nem fogja meghatni, hogy felsegítettem a földről az idős nénit, aki éppen megbotlott. Attól a bűnöm - miszerint elloptam a kocsit - megmarad. Sőt, azt is mondhatja az érintett: "Jó, elkövettem ezt a bűnt, viszont a többit nem". Magyarul elloptam az autót, viszont nem öltem meg a gazdáját, nem erőszakoltam meg a feleségét. Ez szintén nem tesz mély benyomást a bíróra. Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett. Jak 2:10. Tehát ítélet alatt vagyunk. Tegyük fel, hogy a büntetés - mint jópár évvel ezelőtt - halál. De abban a pillanatban, mielőtt kihirdetnék az ítéletet, jelentkezik valaki, aki kész arra, hogy ártatlanként kiváltson minket. Ezt az illetőt nevezzük az egyszerűség és a könnyebb szemléltetés kedvéért Jézus Krisztusnak. Ez az ember csak a tárgyaláson volt jelen, és valamiként a törvények lehetővé teszik, hogy őt terheljék a mi bűneink, így feláll és feladja magát. De csak akkor, ha mi hajlandók vagyunk ezt elfogadni. Ki lenne az az őrült, aki azt mondaná, "köszönöm nem"? Ha csak emberi önzőségünkből indulunk ki. Az ember szereti menteni az irháját. És mégis, mennyien rohannak azon a bizonyos "széles úton", ami a kárhozatba vezet! Ugye, a példában végiggondolva mennyivel könnyebb lenne elfogadni a helyettes váltságot, mint az életben? Pedig a valóságban volt egy Jézus Krisztus, aki már fel lett áldozva a mi bűneinkért; aki önként és ártatlanul ment a halálba, hogy mi, bűnösök megmeneküljünk ettől a pokoltól, ahová egyenest tartunk, ha nem vagyunk Krisztusban. Ugye, hogy ebben a megvilágításban máris nem tűnik Isten olyan gonosznak? Mert ő arra törekszik, hogy megmentsen minket. Isten nem tesz értünk semmit? Ez a Sátán hazugsága! 2000 éve tett. Jézus olyan szótlanul ment a halálba, mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Ézs 53:7. Még ha igaz is lenne, hogy azóta nem tett értünk semmit Isten, akkor sem mondhatjuk, hogy gonosz, mert mindenkinek megadja az esélyt arra, hogy örök életet kapjon és a mennybe jusson. A pokol azoké, akik nem törődnek ekkora kegyelemmel. És még egyszer: azért hívják kegyelemnek, mert azon kívül, hogy elfogadjuk Jézust megváltónkul, nem kell tenni semmit. A valódi kereszténység nem vallás. A vallásokban mindig kell valamit tenni az üdvösségért (vagy azért, amit éppen célul tűz ki egy adott vallás). A kegyelemről szól a kereszténység, a kegyelem pedig egy ki nem érdemelt és ki nem érdemelhető ajándék, amiben minden ember részesülhet egészen az ötéves óvódástól a kilencvennégy éves dédmamájáig, aki az utolsó lélegzeteit veszi.
A második jelenség, amire fel szeretném hívni a figyelmet, azt én egész egyszerűen csak úgy hívom: a siloám-effektus. Lukács evangéliumában egy rövidke szakaszról van szó, ahol Pilátus vérengzéséről és a siloámi torony összedőléséről van szó: Voltak ott abban az időben néhányan, akik hírt adtak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval elegyítette. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: "Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Nem! Sőt - mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt - mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el." Lk 13:1-5. Nagyon örülök neki, hogy leírta ezt a kis részt Lukács. Ami azt illeti, imádom a Bibliában, hogy nem köntörfalazik. Ha valóban egy vallás könyvéről lenne szó, illetve Isten keze nem lenne benne a megírásában , akkor nem tenne említést egy ilyen dologról, megakadályozva azt, hogy felmerüljön a "hitetlenekben" egy olyan Istenkáromlás, hogy Isten gonosz és kegyetlen. Jézus ezt már előre megmondta a mai (illetve korábbi) emberre való tekintettel, mielőtt valaki azt gondolná, ő találta fel a spanyol viaszt és majd jól odamond a "hülye keresztényeknek". Amiben a pokolról és a siloám-effektusról szóló rész hasonlít, az az alaphelyzet megértésének fontossága. Mindkettőben arról van szó, hogy alaphelyzetben a halált érdemeljük bűneink zsoldjaként - Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Róm 6:23. A különbség a két jelenségben annyi, hogy amíg a menny-pokol dilemma az örök lét kérdéséről szól, addig a Pilátus vérengzésének és a siloámi torony összedőlésének sztorija a földi életről, illetve annak végéről szól. De maradjunk a siloám-effektusnál. Isten nem azért engedte meg ezeknek az embereknek a halálát, mert éppen olyanja volt, vagy mert azok sokkal bűnösebbek voltak a többieknél. Azért engedte meg, mert bűnösök voltak. Ugye Hitler sem halt meg Isten büntetésének következtében? Nem dőlt rá a bunker, nem csapott bele villám (mint a rajzfilmekben), nem találta el egy eltévedt vagy épp egy kitervelt golyó. Keresztény és nem keresztény is bármikor meghalhat, attól függetlenül, hogy valamit jól vagy rosszul tesz. Annyit még hozzátennék, hogy Isten nagyrészt akkora kegyelemben részesít bizonyos embereket, hogy nem pusztítja el őket, akármennyire is fürdenek a bűnben, hanem jól összetöri őket, hogy újra felvirágoztassa életüket. Nem egy ilyen bizonyságtételt hallottam már.
A lényeg, amit szerintem érdemes még egyszer kihangsúlyozni, az a következő. Minden ember bűnös, senki sem érheti el a bűntelenség állapotát azzal, hogy "törleszti a bűn részleteit". Egyedül csak Jézus Krisztuson keresztül lehetséges lelkünk megváltása.
Aki őt elfogadja, mint megváltóját, aki személyesen őérte halt meg ártatlanul, hogy örök élete lehessen; aki tehát elfogadja Jézus Krisztust, az üdvözül: a mennybe kerül halála után. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Jn 3:16-20.
Aki pedig nem fogadja el, nos, az a pokolba kerül. Innentől fogva, a fentiek tudatában csak azt tudom mondani: az ilyen vessen magára, ne pedig Istenre kenje, hogy Isten milyen gonosz. Rafinált lény a Sátán, aki mindezt elhiteti, sőt azt is, hogy ő maga nem létezik és ne fektessünk olyan nagy hangsúlyt erre az egészre. Nem hiszem, hogy ő nyer ezzel bármit is, de aki nem fogadja el az Úr Krisztus áldozatát, az biztos veszít. A Biblia azt írja, hogy mindenki feltámad a halálból. Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Dán 12:2. Tehát mindenki feltámad: valaki az örök életre, valaki az örök halálra. Egy kis mérlegelést azért megér azok számára, akik még nincsenek benne az Úr Jézus kegyelmében. Csak ne halogassuk a választást Jézus és a Sátán között, nehogy ránkdőljön a siloámi torony - sose lehet tudni.
Legyen veletek az Úr!
Vega
Két bibliai jelenséget szeretnék felhozni, melyeknek gyökere egy és ugyanaz. Valami olyasmi ez, mint két fa, amelyek túl közel nőttek egymáshoz, így egybeolvadtak.
Az első a pokol jelensége. Az még viszonylag könnyű dolog egy nem keresztény számára is, hogy van Mennyország, amit Isten jutalmul ad azoknak, akik az övéi. Eddig világos. De hogy lehet Isten olyannyira "kegyetlen", hogy egy poklot hoz létre, ahol nem lesz más, mint kín és szenvedés? Félreértés ne essék, nem egyfajta elrettentő anti-evangelizációt tervezek ezzel, hogy ha nem térsz meg, rettegj, mert elközelített a pokol országa. Nem, dehogy, csak le szeretném leplezni a Sátán rafinériáit, amikor elferdíti a valóságot, vagy éppen abban segít, hogy ne vegyünk tudomást a halál utáni életről, illetve magáról a halálról. Pedig mindenkiért eljön, előbb vagy utóbb. A helyzet az, hogy aki nem tartozik Jézushoz, arra a pokol vár. Miért? Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Róm 3:22-23. Aki tehát tökéletesen él, bűntől mentesen, az elmondhatja magáról, hogy "hát nekem nincs szükségem Jézusra, mert én tökéletes vagyok". Csakhogy ilyen ember nem létezik. Jézus volt az egyetlen, aki betöltötte a törvényt halandó földi élete során. Ezért van rá szükségünk. Mivel ő tökéletes és bűntelen volt, és így áldozta fel magát miértünk, bűnösökért, ezért őáltala igazít meg minket az Atya ingyenesen kegyelméből. Ez nem kiérdemelt dolog, hogy senki se képzelje magát többnek, mint ami. Viszont annyit mégiscsak kell tennünk, hogy elfogadjuk Jézust és az ő áldozatát az életünkben.
Ahogy szoktam, kicsit elkalandoztam a fő témától, ahová most visszakalandozok. :-) Viszont szükségesnek éreztem, hogy ezeket is megosszam, mert ha nem osztom meg, nem értitek meg, hogy az alaphelyzet az, hogy mind bűnösök vagyunk, így a pokolra vagyunk kárhoztatva. Azért vagyunk "eredendően" bűnösök, mert a bűn hozzátartozik a lényünkhöz: benne születtünk. Ilyenkor szokták önigazságukat igazolandó a nem keresztények azt mondani: "De hát Isten is látja, hogy én mennyi jót teszek nap mint nap. Segítek a szomszédnak megszerelni az autóját. / Elmosogatok a feleségem helyett. / Mosok-főzök-takarítok a tróger férjem után. / Elmegyek minden héten kétszer is a templomba. / Igyekszem jó szavakkal illetni a körülöttem élőket. / Barátságos vagyok mindenkihez. / stb." Ez mind szép és jó dolog, de nem függvénye az üdvösségnek. Még egyszer, érthetőbben: Helyes jó dolgokat cselekedni, de örök életet és mennyet nem adnak. Annak más a módja. Hallottam egyszer egy jó illusztrációt, ennek egy részét fogom most felhasználni. Képzeljük el magunkat egy ítélőszék előtt. Elloptunk egy autót (most ez jutott eszembe). Lehetőségünk van megvédeni magunkat, így aztán elkezdjük sorolni: "De hát segítettem a szomszédnak megszerelni az autóját, elmosogattam a feleségem helyett, stb." Kérdem én: ha jót teszünk, azzal ki tudjuk váltani a bűnt, amit elkövettünk? Ugye nem? A bírót nem fogja meghatni, hogy felsegítettem a földről az idős nénit, aki éppen megbotlott. Attól a bűnöm - miszerint elloptam a kocsit - megmarad. Sőt, azt is mondhatja az érintett: "Jó, elkövettem ezt a bűnt, viszont a többit nem". Magyarul elloptam az autót, viszont nem öltem meg a gazdáját, nem erőszakoltam meg a feleségét. Ez szintén nem tesz mély benyomást a bíróra. Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett. Jak 2:10. Tehát ítélet alatt vagyunk. Tegyük fel, hogy a büntetés - mint jópár évvel ezelőtt - halál. De abban a pillanatban, mielőtt kihirdetnék az ítéletet, jelentkezik valaki, aki kész arra, hogy ártatlanként kiváltson minket. Ezt az illetőt nevezzük az egyszerűség és a könnyebb szemléltetés kedvéért Jézus Krisztusnak. Ez az ember csak a tárgyaláson volt jelen, és valamiként a törvények lehetővé teszik, hogy őt terheljék a mi bűneink, így feláll és feladja magát. De csak akkor, ha mi hajlandók vagyunk ezt elfogadni. Ki lenne az az őrült, aki azt mondaná, "köszönöm nem"? Ha csak emberi önzőségünkből indulunk ki. Az ember szereti menteni az irháját. És mégis, mennyien rohannak azon a bizonyos "széles úton", ami a kárhozatba vezet! Ugye, a példában végiggondolva mennyivel könnyebb lenne elfogadni a helyettes váltságot, mint az életben? Pedig a valóságban volt egy Jézus Krisztus, aki már fel lett áldozva a mi bűneinkért; aki önként és ártatlanul ment a halálba, hogy mi, bűnösök megmeneküljünk ettől a pokoltól, ahová egyenest tartunk, ha nem vagyunk Krisztusban. Ugye, hogy ebben a megvilágításban máris nem tűnik Isten olyan gonosznak? Mert ő arra törekszik, hogy megmentsen minket. Isten nem tesz értünk semmit? Ez a Sátán hazugsága! 2000 éve tett. Jézus olyan szótlanul ment a halálba, mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Ézs 53:7. Még ha igaz is lenne, hogy azóta nem tett értünk semmit Isten, akkor sem mondhatjuk, hogy gonosz, mert mindenkinek megadja az esélyt arra, hogy örök életet kapjon és a mennybe jusson. A pokol azoké, akik nem törődnek ekkora kegyelemmel. És még egyszer: azért hívják kegyelemnek, mert azon kívül, hogy elfogadjuk Jézust megváltónkul, nem kell tenni semmit. A valódi kereszténység nem vallás. A vallásokban mindig kell valamit tenni az üdvösségért (vagy azért, amit éppen célul tűz ki egy adott vallás). A kegyelemről szól a kereszténység, a kegyelem pedig egy ki nem érdemelt és ki nem érdemelhető ajándék, amiben minden ember részesülhet egészen az ötéves óvódástól a kilencvennégy éves dédmamájáig, aki az utolsó lélegzeteit veszi.
A második jelenség, amire fel szeretném hívni a figyelmet, azt én egész egyszerűen csak úgy hívom: a siloám-effektus. Lukács evangéliumában egy rövidke szakaszról van szó, ahol Pilátus vérengzéséről és a siloámi torony összedőléséről van szó: Voltak ott abban az időben néhányan, akik hírt adtak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval elegyítette. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: "Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? Nem! Sőt - mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt - mondom nektek -: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el." Lk 13:1-5. Nagyon örülök neki, hogy leírta ezt a kis részt Lukács. Ami azt illeti, imádom a Bibliában, hogy nem köntörfalazik. Ha valóban egy vallás könyvéről lenne szó, illetve Isten keze nem lenne benne a megírásában , akkor nem tenne említést egy ilyen dologról, megakadályozva azt, hogy felmerüljön a "hitetlenekben" egy olyan Istenkáromlás, hogy Isten gonosz és kegyetlen. Jézus ezt már előre megmondta a mai (illetve korábbi) emberre való tekintettel, mielőtt valaki azt gondolná, ő találta fel a spanyol viaszt és majd jól odamond a "hülye keresztényeknek". Amiben a pokolról és a siloám-effektusról szóló rész hasonlít, az az alaphelyzet megértésének fontossága. Mindkettőben arról van szó, hogy alaphelyzetben a halált érdemeljük bűneink zsoldjaként - Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Róm 6:23. A különbség a két jelenségben annyi, hogy amíg a menny-pokol dilemma az örök lét kérdéséről szól, addig a Pilátus vérengzésének és a siloámi torony összedőlésének sztorija a földi életről, illetve annak végéről szól. De maradjunk a siloám-effektusnál. Isten nem azért engedte meg ezeknek az embereknek a halálát, mert éppen olyanja volt, vagy mert azok sokkal bűnösebbek voltak a többieknél. Azért engedte meg, mert bűnösök voltak. Ugye Hitler sem halt meg Isten büntetésének következtében? Nem dőlt rá a bunker, nem csapott bele villám (mint a rajzfilmekben), nem találta el egy eltévedt vagy épp egy kitervelt golyó. Keresztény és nem keresztény is bármikor meghalhat, attól függetlenül, hogy valamit jól vagy rosszul tesz. Annyit még hozzátennék, hogy Isten nagyrészt akkora kegyelemben részesít bizonyos embereket, hogy nem pusztítja el őket, akármennyire is fürdenek a bűnben, hanem jól összetöri őket, hogy újra felvirágoztassa életüket. Nem egy ilyen bizonyságtételt hallottam már.
A lényeg, amit szerintem érdemes még egyszer kihangsúlyozni, az a következő. Minden ember bűnös, senki sem érheti el a bűntelenség állapotát azzal, hogy "törleszti a bűn részleteit". Egyedül csak Jézus Krisztuson keresztül lehetséges lelkünk megváltása.
Aki őt elfogadja, mint megváltóját, aki személyesen őérte halt meg ártatlanul, hogy örök élete lehessen; aki tehát elfogadja Jézus Krisztust, az üdvözül: a mennybe kerül halála után. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. Jn 3:16-20.
Aki pedig nem fogadja el, nos, az a pokolba kerül. Innentől fogva, a fentiek tudatában csak azt tudom mondani: az ilyen vessen magára, ne pedig Istenre kenje, hogy Isten milyen gonosz. Rafinált lény a Sátán, aki mindezt elhiteti, sőt azt is, hogy ő maga nem létezik és ne fektessünk olyan nagy hangsúlyt erre az egészre. Nem hiszem, hogy ő nyer ezzel bármit is, de aki nem fogadja el az Úr Krisztus áldozatát, az biztos veszít. A Biblia azt írja, hogy mindenki feltámad a halálból. Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Dán 12:2. Tehát mindenki feltámad: valaki az örök életre, valaki az örök halálra. Egy kis mérlegelést azért megér azok számára, akik még nincsenek benne az Úr Jézus kegyelmében. Csak ne halogassuk a választást Jézus és a Sátán között, nehogy ránkdőljön a siloámi torony - sose lehet tudni.
Legyen veletek az Úr!
Vega
