2019. május 12., vasárnap

Keresztelő János - 3. rész

Elérkeztünk harmadik, befejező részünkhöz, hogy Keresztelő János életét mindazon információ alapján kielemezzük, amit a Bibliában róla olvashatunk. Remélem, hogy számotokra is legalább ugyanolyan izgalmakkal jár az olvasás, mint számomra az írás, és valamit hozzáadhat az életetekhez a kapott ismeret. Vágjunk is bele!

Heródes negyedes fejedelmet is megrótta testvérének felesége, Heródiás miatt, és a többi gonosztettéért, amit Heródes elkövetett; amiket az megtetézett még azzal is, hogy börtönbe vetette Jánost.
Lk 3:19-20

Az első részt zártuk ezzel az igeverssel, majd a másodikban János különböző szemszögét ékeltük be. Ezzel a szakasszal folytatjuk most, amint az "együttlátó" evangelisták - Máté, Márk és Lukács - fogalmazzák a történteket.

Heródes Antipásról van szó, aki ebben a korban báburalkodói szerepet tölt be, különösebb hatalom nélkül. Róma és Pilátus helytartó alá van rendelve. Mindennapos dőzsölésnek él, mégis ő politikai értelemben a zsidók első embere, két tartományban, Galileában és Péreában. Ekkoriban két testvérével ők Izrael negyedes fejedelmei. Ők a zsidó politikai, világi vezetők, szemben az vallási vezetőkkel. Heródes feleségül vette testvérének, Fülöpnek a feleségét, Heródiást, és amint később látni fogjuk a Bibliában is, Heródiás ki akarta végeztetni Jánost, mivel ő nem értett egyet ezzel a viszonnyal. Viszont Heródes félt attól, hogy ezt megtegye, hiszen tudta jól, hogy János Isten prófétája volt. Ezért azt a megoldást találja jónak, hogy börtönbe záratja.

Ezekről az eseményekről a tanítványai mind beszámoltak Jánosnak. János magához hívatta két tanítványát és elküldte őket az Úrhoz, hogy kérdezzék meg: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Amikor a két férfi Jézushoz ért, előadta: „Keresztelő János küldött el minket hozzád, hogy kérdezzük meg: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?”
Lk 7: 18-20

Jézus tanítói-gyógyítói tevékenysége közben találkozunk egyszer - konkrétan a naimi ifjú feltámasztása után - ezzel a kitekintéssel, ahogy János megtudja, mi történik a külvilágban, amíg ő raboskodik. János itt nem az első hírt kapja unokatestvéréről. Akkor látta utoljára, amikor megkeresztelte.

Amint már taglaltam az első részben, János feladata a bemerítés szolgálatának bevezetése és gyakorlása volt, melyben a bűnbocsánat keresztségét hirdeti, ezzel Jézus útját készíti elő az embereknek, mintegy felkészítve a szívüket a Megváltó fogadására. Ezen kívül János feladata az volt, hogy Jézust felismerje, bemerítse és magasztalja.

Ennyi.

Nem kapott több instrukciót Istentől, mint hogy merítsen be embereket és hogy ki lesz Jézus, akit szintén merítsen be. Ezen kívül János csak ugyanazt feltételezhette a Messiásról, Izrael szabadítójáról, mint a közvélekedés. Vagyis hogy ő egy katonai vezető lesz, aki felszabadítja a népet a római uralomtól.

Ennek kapcsán néhány évvel később az efezusi keresztényeknek Pál így ír:

Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.
Ef 6:12

Ennek tükrében láthatjuk Isten bölcsességét megnyilvánulni.

Azért gondolta ezt mindenki tévesen a próféciákból kikövetkeztetve, mert ez volt Isten "rejtett bölcsessége", amint az első korintusi levél is írja.

A tökéletesek körében azonban mi is bölcsességet hirdetünk. Nem ennek a világnak a bölcsességét, sem az e világ pusztulásra ítélt fejedelmeit, hanem Isten titokzatos, rejtett bölcsességét, amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre rendelt. Ezt senki sem ismerte fel a világ fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.
1Kor 2:6-9

Csodálatos Isten "trükkje". A Sátán is arra számított, hogy Jézus katonailag lép fel, viszont ha már azelőtt eléri, hogy kitaszítsák és megöljék, hogy hatalomhoz jusson, soha nem szabadíthatja fel a népet. Ezzel szemben Isten akarata éppen az volt, hogy tökéletes és bűntelen áldozat legyen Jézus, és így juttassa megváltáshoz és lelki szabadsághoz Isten népét. És a korábbi próféciák szintén beteljesednek Jézus dicsőséges eljöveteléről, csakhogy nem ekkor, hanem csak később.

János csak olyasmiket hallott, hogy Jézus tanítja az embereket, betegségeket gyógyít, démonokat űz ki, halottat támaszt fel, ezen túl szembeáll a vallási vezetőkkel, vagyis nem törekszik együttműködésre a rómaiak ellen, aztán még csak nem is hergeli az embereket a lázadásra Róma ellen, mint ahogy egyébként sok korabeli önjelölt messiás és szabadságharcos tette. Mivel János ezeket hallotta Jézusról, természetes, hogy elbizonytalanodik. Biztos Jézus a Megváltó? Zárójelben gondoljunk vissza, ugyanígy kérdezte a kígyó Évától, hogy biztos azt mondta-e Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek. Pedig János a saját szemével látta a Szentlelket galamb formájában leszállni Jézusra! Pedig János a saját fülével hallotta az Atya hangját a mennyből! Külön érdekesség, hogy az Egyiptomból való szabadulás utáni pusztai vándorlás során a néphez is szólt Isten, amit ők nem voltak képesek elviselni, és ezért kapták a prófétát (5Móz 18), majd később más prófétákat, akiken keresztül kommunikált Isten. Tanulság ez nekünk annyiban, hogy tartsunk ki amellett, amit Istentől kaptunk az életünkre. Igen, nehéz azt látni, hogy nem teljesül Isten ígérete, de akkor is bízzunk Benne! Lehet, hogy várni kell. Lehet, máshogy valósul meg, mint ahogy mi elképzeltük. De Isten ígérete megvalósul!

Épp sokakat meggyógyított különféle bajokból, betegségekből, és megszabadított gonosz lelkektől, a vakoknak pedig visszaadta a látásukat. Ezért így felelt nekik: „Menjetek és jelentsétek Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek meg hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam!”
Lk 7:21-23

Jézus nem fedhette fel Isten titkos tervét az embereknek. Nem mondja meg, hogy Ő-e a Messiás. A cselekedetekre, csodákra hivatkozik, melyeket az Atya erejéből képes megtenni. Az Atya az, aki bizonyságot tesz arról, hogy valóban Jézus az Isten Fia. Így fogalmaz erről a Bibliában Jézus:

A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon csarnokában. A zsidók körülvették, és kérdezték tőle: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan.” „Mondtam már nektek – felelte Jézus –, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem.
Jn 10:22-25

Ha magam tennék tanúságot saját magam mellett, nem volna érvényes a tanúságom. De más tesz mellettem tanúságot, s tudom, hogy az a tanúság, amelyet tesz mellettem, az igaz. Jánoshoz fordultatok, s ő tanúságot tett az igazságról. Mindazonáltal nincs szükségem emberek tanúságtételére, csak azért mondom ezeket, hogy üdvözüljetek. (János) égő és világító lámpa volt, de csak ideig-óráig akartatok a fényében gyönyörködni. De nekem olyan bizonyságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek a végbevitelét az Atya bízta rám. Ezek a tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött. Tehát maga az Atya tesz mellettem tanúságot, aki küldött. Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok, s szava nem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, aki küldött.
Jn 5:31-38

Jézus arra utal, amikor Jánosnak üzen - és egyébként a Jézus név szabadítót jelent - hogy az emberek sorra megszabadulnak vakságból, süketségből, bénaságból, leprától, a haláltól és szellemi sötétségből, ahogy a második részben említett igehely alá is támasztja:

Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.
Jn 1:9

Jézus tehát arra utal, hogy a sokféle szabadító szolgálat Istentől való küldöttségét jelzi. Bár egyértelműen nem fejezi ki, hogy Ő a Messiás.

Amikor János követei elmentek, Jánosról kezdett beszélni a népnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltől hajladozó nádat? Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Akik drága ruhában járnak és a kényelemnek élnek, a királyi palotákban találhatók. Vagy mit mentetek ki látni? Prófétát? Igen, mondom nektek, többet mint prófétát. Őróla van megírva: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat.” Mondom nektek, az asszonyok fiai között nincs, aki nagyobb volna Jánosnál. Az Isten országában azonban a legkisebb is nagyobb nála.”
Lk 7:24-28

János a saját szolgálatát követte hűségesen. De nem követte Jézust, nem született újjá. Hatalmas munkát végzett el azzal, hogy előkészítette Jézus útját. Jézus azt mondja, hogy ő a legnagyobb ember, aki valaha élt. De nagyobb nála az, aki él Isten megváltásával és újjászületik. Őszintén, nem hiszem, hogy János nem került a mennybe, viszont fontos felismernünk, hogy ennél a szellemi óriásnál is nagyobb az, aki élete utolsó pillanatában fogadja el Isten kegyelmét.

Kegyelemből részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.
Ef 2:8-9

Akik hallgatták, az egész nép, sőt még a vámosok is igazat adtak az Istennek, és fölvették János keresztségét. A farizeusok és a törvénytudók ellenben semmibe vették az Isten szándékát, s nem keresztelkedtek meg.
Lk 7:29-30

Láthatjuk Isten mentalitását. Aki hűséges Istenhez, azt Isten felemeli az emberek előtt. A bemerítés szolgálata, amit János vezetett be, tovább él mind a mai napig. Jézus szavaival itt szintén felemeli Jánost, amire az emberek reakciója, hogy élnek a bemerítésével. Ami persze Isten szándéka.

János, nyíltan felvállalja Istent a bemerítés szolgálatával egész a kezdetektől. János nyíltan felvállalja és magasztalja Jézust, amikor megjelenik előtte. Ebben a jelenetben, nem sokkal János halála előtt pedig Jézus nyíltan felvállalja és dicséri Jánost az emberek előtt. Ismerjük fel, hogy a bemerítés pontosan erről szól: felvállalni Istent mások előtt és kijelenteni, hogy az életünk attól a pillanattól az Övé. Házassághoz hasonló szövetséget kötünk benne Istennel. Cserébe, Isten, Jézus, úgyszintén felvállal minket: Szentlelkét küldi, aki által különös kapcsolatban részesít Önmagával, amellyel együtt járnak Lelkének földöntúli csodái, mint akár a prófétálás vagy különleges ismeret, vagy akár csak Isten csodálatos szeretete továbbadásának készsége és képessége.

Jézus következő kijelentésének az ellentéte is igaz:

Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.
Mk 8:38

Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt felvállal engem és tanításomat, azt az Emberfia is fel fogja vállalni, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.

Ha felvállaljuk Jézus Krisztust testi síkon, akkor Ő szellemi síkon fog minket felvállalni. És nem csak felvállalni, de támogatni, erősíteni, felvértezni a gonosz ellen. Sokkal hűségesebb Ő hozzánk, mint amilyenek mi valaha is lehetünk!

Heródes király is hallott róla (Jézusról), hiszen messze elterjedt nevének a híre. Azt gondolta, Keresztelő János támadt fel a halálból, azért van benne csodatevő erő. Voltak, akik azt állították, hogy Illés. Ismét mások azt mondták, hogy próféta, olyan, mint egy a próféták közül. Heródes ezek hallatára megállapította magában: „János támadt fel, akit lefejeztettem.” Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. János tudniillik figyelmeztette Heródest: „Nem szabad testvéred feleségével élned.” Emiatt Heródiás megharagudott rá, el szerette volna tétetni láb alól, de nem tudta. Heródes ugyanis félt Jánostól. Tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmezte. Ha beszélgetett vele, nagyon zavarba jött, de azért szívesen hallgatta.
Mk 6:14-20

Láthatjuk János már előrebocsátott halálát. Szintén tettem már említést róla, hogy milyen feszültség zajlott János és Heródiás között. Heródes szintén a báb szerepét vállalja, ahogy politikai karrierjében is. Szereti hallgatni, amikor János Isten dolgairól beszél, csak az ő bűnét ne nagyon hozza fel, mert az kényelmetlen számára. De Heródes nagyon jól megvan azzal, hogy van neki egy háziprófétája, akivel időnként elbeszélget. Ki tudja, ha nem végzik ki, talán még Heródesre is hatással lett volna János tanítása, talán még Jézus tanítása is.

János tehát nyíltan megmondta a királynak, hogy bűnben él. Ha pedig egy nép vezetője rossz irányba vezeti a népet, az az egész nép hanyatlását okozhatja. Korábban már beszéltem róla, hogy miben hasonlít Illéshez János. Egy dolog még kimaradt (talán több is): Illést is a király felesége - Jezabel - akarta elsősorban kivégeztetni. Viszont ő nem járt sikerrel ebben. Ebben az esetben viszont Heródes nyitott János tanítására, ezért ha erős kézzel megvédte volna a feleségétől, az Heródes és az ország javára lehetett volna.

Végül mégis eljött a kedvező alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett főembereinek, tisztjeinek és Galilea előkelőinek. Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki: „Bármit kérsz, megadom, akár országom felét is.” Az kiment és megkérdezte anyját: „Mit kérjek?” „Keresztelő János fejét” – válaszolta. Visszasietett a királyhoz és előadta kérését: „Azt akarom, hogy most mindjárt add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” A király igen szomorú lett, de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani. Azon nyomban küldte a hóhért, azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az ment, és lefejezte a börtönben, és tálcára téve elhozta a fejét, odaadta a leánynak, a leány pedig átnyújtotta anyjának. Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba.
Mk 6:21-29

Ebből a szomorú történetből csak egy dolgot akarok kiemelni: Heródesnek fontosabb volt az adott szava, mint a Mindenható Isten prófétájának az élete. Szintén tanulságos számunkra, hogy ész nélküli ígérgetések megtartása fontos-e nekünk, vagy Isten szándéka.


János élete nagy példa számunkra.

Mint láttuk, János teljesen Istennek szentelte az életét, mint názír.

János teljesen elégedett a szerepével. Nem tud sokat Isten tervéről, mégis hűségesen szolgálja Őt, amit Isten el is ismer, és szintén felmagasztalja Jánost. Érdemes megfigyelnünk, hogy János nem tett csodát életében. Isten hatalmas embere, és mégsem tett természetfeletti dolgokat. Így ha hűen követjük Istent, de nem nyílik meg előttünk a tenger, ne szomorkodjunk el, mert a csodatétel nem feltétele Isten szeretetének!

János az utolsó ószövetségi próféta, aki segít az embereknek átlépni az Újszövetségbe. Az ő sajátja a keresztség, bizonyos helyeken a Biblia és maga Jézus is úgy fogalmaz, hogy "János keresztsége".

Fontos megfigyelnünk, hogy János nem köt kompromisszumot: szembeszáll a farizeusokkal és a fejedelemmel is, hiszen nagyobb, aki vele van, mint aki ellene.

János életcélja Jézus munkájának előkészítése. Mi is készítsük elő Jézust mások számára, hogy ők is lehetőség szerint elfogadhassák Őt. Ez szintén egy előkészítése annak, hogy maga Jézus munkálkodhasson másokban, nem pedig mi. Hiszen:

Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.
Jn 3:30

Köszönöm, hogy elolvastad. Remélem, nagy áldás volt számodra ez a háromrészes sorozat.

Vega

2019. május 5., vasárnap

Keresztelő János - 2. rész

Az előző rész folytatásaként merüljünk újra bele János életébe. Ki is volt ő, mi is volt ő? Milyen szerepet töltött be? Miért kellett ezt a szerepét betöltenie? Miért jó ez nekünk személyesen?

Első bibliai idézetünkben figyeljük meg, hogyan jelenik meg János evangéliumában előbb Jézus, majd János személye. Ezúttal versről versre, szóról szóra emésszük meg a szöveg mondanivalóját.

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. 

Jn 1:1-2

Ez a bizonyos Ige elég archaikus kifejezésnek tűnik, valójában Isten teremtő Szavát fejezi ki, és magára Jézusra utal. Az Ige Isten egyik személye, aki Isten része volt mindig is. Érdemes szóvá tenni, hogy nincs arra utalás, hogy ennek az Igének lett volna teste, mielőtt megszületett. Ő Isten teljességének tagja, Isten beszéde, ami által teremtett mindent. A furcsán fogalmazott szakaszból fontos információkat tudunk meg; kezdetben már volt, Istennél volt, tehát Istenhez tartozott, emellett pedig Isten is volt, vagyis Isten teljes jogú részét képezte.

Azzal folytatja, hogy ez a szó nem egy élettelen dolog, ami az emberi beszéd velejárója. Ez a Szó egy "ő", vagyis egy személy. Ahogy Isten szava által nyilvánul meg Isten személye, ahogy rajta keresztül vetül ki Isten akarata és közlendője, ugyanúgy mi is beszédünkön keresztül nyilvánítjuk ki magunkat. Emellett nem csak tudatunk másokkal bizonyos információkat, de szavainkkal építhetünk vagy rombolhatunk, sokszor sokkal nagyobb mértékben, mint mi gondolnánk. Fontos látnunk, hogy Isten Szava a pislákoló mécsest nem oltja ki, és a megrepedt nádszálat nem töri el (Ézs 42:3), hanem Ő alkot a Szavával. Amint pörög a nyelvünk, hangot adunk ki, és többé-kevésbé értelmes közlendőt közvetít az a szó, ami elhagyja ajkunkat. Mindemellett érdemes felismernünk, hogy ha mi is alkotunk a szavainkkal, ahogy Isten teszi, legyen szó bátorításról, ösztönzésről, buzdításról, mások felemeléséről, elismeréséről őszinte kommunikációban, akkor Isten Szava, vagyis maga Jézus van bennünk és nyilvánul meg általunk.

Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. 
Jn 1:3

Ahogy az előbbiekben írtam, Isten a Szavával teremtett mindent. Így ha Isten Szava az, akinek születésekor a Jézus nevet adták, Ő minden létező forrása. Ha megfigyeljük a teremtéstörténetben, minden egyes napon, amikor Isten teremtett valamit, kifejezi, hogy Isten szólt. Például az első napon:

Isten szólt: „Legyen világosság”, és világos lett.
1Móz 1:3

Folytatva János evangéliumát, a világosság és a sötétség gondolatával találkozunk, érdekes módon éppen a világosság teremtésének gondolata után:

Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.
Jn 1:4-5

Benne az élet volt. A teremtő Szó volt az, amelyben (akiben) az élet és a világosság volt megtalálható. Ő szólt, hogy ez a világosság nyilvánuljon meg a teremtésben is, nem csak őbenne, ezzel hívta létre azt. Szemben a halállal és a sötétséggel, melyek a hiányai, nem-létezései az előzőeknek.

A sötétségben élő embereknek pedig úgy hozzászokott a szemük a sötétséghez, átvitt értelemben az Isten nélküli léthez, hogy az Ige szerint nem volt képes felfogni. Más fordításban azt olvassuk, nem fogadta be. Olyan sűrű volt a sötétség, olyannyira hiánya volt Isten jelenlétének, hogy a világosságot szinte elnyelte ez a sötétség. Világítani világít, de a sötétség számára közömbös. Ilyen formán volt közömbös a Jézust körülvevő sötétben élő emberek számára, hogy Isten testesült meg és emberként járt közöttük. Elsötétült szívük nem fogta fel, kivel van dolguk. Szükségét érezte hát Isten, hogy valaki beharangozza Jézus Krisztus eljövetelét.

Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
Jn 1:6-8


János volt az az ember, akit Isten arra szánt, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Azért jött, hogy felnyissa a sötétséghez szokott emberek szemét. Ha megfigyeljük a következő igeszakaszt, némi betekintésünk lehet arról, mekkora lehetett a sötétség. Gondoljuk bele, mennyire nyilvánvaló és alapvető dolgok azok, amiket itt Jézusnak szóvá kellett tennie, mert az embereknek nem voltak nyilvánvalók.

Ekkor megkérdezte a tömeg: „Mit tegyünk hát?” „Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen”. Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
Lk 3:10-14

János tehát azért jött, hogy felkészítse az emberek elsötétedett szívét Jézus fogadására. Hogy ráébressze őket bűneik súlyára. Nevezzük őt Keresztelő Jánosnak vagy Bemerítő Jánosnak, de éppen olyan jelentőségteljes megnevezés lenne számára az Előkészítő János név is, hiszen a kereszteléssel vagy bemerítéssel pontosan az volt az ő életcélja, hogy Jézus útját előkészítse az emberek szívében - ahogy azt láthattuk az előző részből Ézsaiás próféta szavai szerint Lk 3:4-6 leírásában. A szöveg aztán ismét visszatér Jézus bemutatásához.


Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.

Jn 1:9-14

Fontos megjegyeznünk, hogy Isten Szava, Jézus, illetve a szintén Isten kijelentésének számító Biblia is minden embert megvilágosít, aki befogadja őt. Írja azt is, hogy Neki, a Világosságnak az a szerepe, hogy megvilágosítson mindenkit, viszont ehhez elfogadás is kell. Ha bezárjuk szívünk ajtaját, nem jön be a Fény. De ha befogadjuk, ha kinyitjuk Előtte szívünk ajtaját, azt mondja Isten, hogy ezek az emberek nemcsak hogy világosságra jutnak, de Isten befogadott, hatalommal bíró gyermekeivé is válnak. Nem kis dolog ez. Emellett bejön egy új gondolat a Biblia kontextusába: Isten gyermekeivé válni, és ezzel Isten atyai mivolta. Elsősorban Jézus Atyja lesz innentől fogva Isten - minthogy Isten és a Szó viszonya új arculatot kap: az Atya és a Fiú. Másodsorban pedig Isten családjába nyer befogadást mindaz, aki elfogadja Jézus Világosságát. Ezek az emberek továbbá nem csupán emberi akaratból születtek, hanem isteni akaratból újjá illetve újra is születtek. Később, Nikodémus farizeussal folytatott beszélgetésekor bontja ki jobban ezt a gondolatot Jézus.

Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” 

Jn 3:3-8

Miről lehet felismerni azt, aki újjászületett Isten Lelke által? Az ilyen ember meghalt a bűn számára. Az újjászületéshez először meg kell halni ebben az értelemben. A bűn szembeni meghalás szimbóluma a keresztség, amit János hozott a gyakorlatba. Ez a bűnbánat keresztsége, mellyel Isten elé visszük minden engedetlenségünket, minden kihágásunkat, levesszük a bűn jelképes ruháját és újra megszületünk a vízen keresztül, amely lemossa szennyünket. Ahogy feljövünk a vízből, jelképesen feltámadunk Krisztusban, és onnantól fogva a mi életünk el van rejtve Nála a jelenben, az örökkévalóságban.

S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Jn 1:14


Itt azt fejezi ki ez a szövegrészlet, hogy Jézus ekkor öltött testet. Nem ekkor kezdett el létezni, hiszen Igeként és Isten részeként öröktől fogva van, de ekkor született meg, ekkor kezdte el emberi életét, ekkor öltött magára emberi testet. Ő közöttünk élt, vagyis ugyanolyan emberi lény volt, mint mi, annyi pontosítással, hogy telve volt az Atya dicsőségével. Visszatérve egy pillanatra ahhoz a gondolathoz, hogy Ő az Ige, ez a Teremtő Szó mintegy kivált Istenből, de Isten mégis megmaradt az Ő teljességében, innentől fogva viszont a Bibliában egy új értelmezése jelenik meg Istennek, az ő atyai mivolta: Isten Atyaként jelenik meg. Később olvashatjuk a következő jelenet leírását:

„Tanúságot teszek magamról én is, és tanúskodik mellettem az Atya is, aki küldött.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van az atyád?” „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat - felelte Jézus. - Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”
Jn 8:18-19

Ebből láthatjuk, hogy az Írások teológiai ismerői számára idegen volt Isten Atyaként való megnevezése. Isten az Atyja Jézusnak, a Fiúnak, aki elérhetővé tette az embereknek, hogy ők is az Atyaisten fiai és lányai lehessenek, amihez nem kell nekik mást tenniük, mint hinniük.

S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
Jn 1:14

Az Igevers befejezéséül figyeljük meg, hogy emberként köztünk élt Jézus, és Őt egészen betölti az Atya dicsősége, kegyelme és igazsága.

János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”
Jn 1:15

János úgy beszél Jézusról, mint aki a nyomába lép, mivel később született és lépett fel, mint ő, ugyanakkor szokatlan módon előbb volt, mint ő, ezáltal nagyobb Jánosnál. Érdekes paradoxon, de Jézus valóban később született meg, mégis előbb létezett, mint János. És mint Ábrahám. És mint Dávid. Lássuk, hogy nyilvánul meg ez a következő két Igeszakaszban, és egyébként mit vált ki az emberekből, ahogy Jézus beszél.

Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad?” Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.” A zsidók felháborodtak: „Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot.
Jn 8:53-59

Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus föltette nekik a kérdést: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” „Dávidé” - felelték. Ő tovább kérdezte őket: „Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára Urának, amikor ezt mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem. Ha Dávid Urának nevezi, hogy lehet a fia?” Erre nem akadt senki, aki tudott volna neki egy szót is felelni. Attól a naptól nem is merték kérdezgetni.
Mt 22:41-46

Folytassuk János evangéliumát:

Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.
Jn 1:16

Jézusban jött el Isten kegyelme, vagyis jogos büntetésünk elengedése. Tőle kaptunk mi is az isteni természetből, ahogy Péter később levelében taglalja:

Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében.
2Pt 1:3-4

Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.
Jn 1:17-18

A tételes parancsokat Mózessel küldte Isten, ezzel szemben megbocsátását és átformáló erejét Jézussal, aki mindenkit számba véve a legpontosabban mutatta be az Atyát, hiszen Ő öröktől fogva része volt Isten lényének.

János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”
Jn 1:19-20

Jelentősége van itt ennek a fogalmazásnak, hogy nem tagadta, hanem megvallotta. Azzal, hogy János azt jelentette ki, hogy nem ő a várt Messiás, nem letagadta, hogy ő lenne az (pedig ő az), hanem megvallotta, hogy ő más, mint aki a Messiás lesz.


Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” - felelte. „A próféta vagy?” - Erre is nemmel válaszolt.
Jn 1:21

Illés volt az az ember, aki nem halt meg, hanem Isten elvitte és megígérte a visszatérését, ezért is feltételezték, hogy ha ő nem is a Messiás, de valószínűleg egy jelentőségteljes embere Istennek. 

Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiaik szívét, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.
Mal 4:5-6

Különös módon Isten ígérete Illés próféta újra elküldésére az Ószövetség utolsó két verse, amit pedig most olvasunk, az az Újszövetség kezdete (jó néhány év különbséggel). Az előző bejegyzésben megnéztük, hogy Isten angyala így beszél a születendő Jánosról:

„Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.”
Lk 1:13

János volt tehát Illés? Nem. De azt láttuk, hogy ugyanolyan lelkület volt benne, ugyanolyan feladatot látott el, mint annakidején Illés próféta. Úgy is mondhatnám, hogy ténylegesen nem Illés reinkarnálódik, de ugyanolyan személyisége és feladata van Jánosnak, mint neki.

Hát ha nem Illés ez a János, akkor a megígért "próféta"? Nézzük, hogyan szerepel ez a próféta a Bibliában.

„Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok. Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertől.
5Móz 18:15-19

Vonatkozik ez természetesen a Mózest követő különféle prófétákról, de mint "a próféta", egyértelműen Jézus Krisztust jelenti, aki hitelesen közvetít Isten és ember között, hogy az ember képes legyen meghallani és megérteni a szent Isten közlését. Így magától értetődő, hogy János szintén megvallja, hogy nem ő az a bizonyos próféta.

Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.
Jn 1:22-30

A fenti Igeszakaszt az első részben fejtettem ki, ha érdekel, kérlek olvasd el újra.

Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.”
Jn 1:31

János azt mondja Jézusról, hogy ő sem ismerte ezt megelőzően. Unokatestvérek voltak, mégsem tartották a kapcsolatot. Valószínű máshol lakott Zakariás és családja. A templomi szolgálat miatt talán Jeruzsálem környékén? József és családja viszont tudjuk, hogy először Heródes vérengzése miatt Egyiptomban, majd később József házában, Názáretben.

Érdemes továbbá megjegyeznünk, hogy János azt fejezi az előbbiekkel ki, hogy noha ő sem tud minden részletről, mégis Isten parancsát követi: ez nekünk, Istent követő embereknek jó példa az Istenbe fektetett bizalomra. Ugyanezt láthatjuk Ábrahámnál, amikor úgy vág neki az ígéret földjének, hogy fogalma sincs, igazából hová megy.

Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.”
Jn 1:32-34

János számára Isten jelenti ki ott helyben, hogy Jézus az, aki majd Szentlélekkel fog keresztelni. Amikor Isten egy küldetést ad, gyakran épp a következő lépést mutatja csak meg. Máskor többet, viszont ez is egy lehetőség. Ilyenkor hűnek kell lennünk ahhoz a bizonyos következő lépéshez, hogy az Ő nagy hatalma megnyilvánuljon általunk, a mi erősen korlátozott tudásunkkal.


A következő jelenetben Jézus már szolgálatba állt, tanítványaival együtt, mégis egy rövid kitekintéssel János felettébb lényeges megállapításokat tesz a Szentlélek közreműködésével Róla.

Jézus ezután Júdea földjére ment a tanítványaival, ott maradt velük és keresztelt. János is keresztelt Ainonban, Szalim közelében, mert ott sok víz volt. Az emberek mentek és megkeresztelkedtek. János akkor még nem volt börtönben. János tanítványai és egy zsidó közt vita támadt a tisztulási szertartásról. Elmentek Jánoshoz, és azt mondták: „Mester, aki a Jordánon túl nálad volt, s akiről tanúságot tettél, az most szintén keresztel, s az emberek tódulnak hozzá.”
Jn 3:22-26

Jézusnak és tanítványainak ekkorra már sok bűnbánó, megtérő embert adott Isten. Fontos felismernünk, hogy Isten az, aki lehetőségeket ad; Isten az, aki formálja a szíveket. Nekünk sokszor csak igent kell mondanunk Isten munkájára, hiszen a munka oroszlánrészét ő végzi az emberekben. Elképzelhető, hogy egy bűnös embernek csak pár jól irányzott szót kell hallania tőlünk, és azt is Isten Lelke adja a szánkba. Ezért mondom, hogy tőlünk igazából a rendelkezésre állás szükséges, a többit Isten intézi nagy gondossággal. Ebben a részben úgy fogalmaz, hogy az emberek egyszerűen tódulnak hozzá, ami nem véletlen dolog. Ezzel összhangban folytatja a leírás János válaszával:

János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat a magáénak, hacsak nem a mennyből kapta. Magatok vagytok a tanúim, hogy megvallottam: Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára.
Jn 3:27-28

Újra kihangsúlyozza, hogy ő az előfutára annak az embernek, akinek most bontakoztatja ki a szolgálatát az Atya. Mintegy János nemlétező büszkeségére akarnak apellálni, amikor azt nehezményezik, hogy az az ember, akit János keresztelt meg, most ugyanúgy embereket keresztel a tanítványaival. János pedig a lehető legszebben válaszol - a Szentlélektől vezérelve - pontosan betöltve azt a szerepet, amit Isten rá bízott.


„A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
Jn 3:29-30

Ebben a szimbólumban a menyasszony jelképezi Izrael népét, a vőlegény Jézust, a barát pedig magát Jánost, aki azért dolgozott, hogy a frigy létrejöjjön. Igaz, itt még nem jött létre, de a vőlegény eljött, és udvarol a menyasszonynak. Izrael népéről, mint menyasszonyról sokat olvashatunk, hogy milyen hűtlen volt az évszázadok alatt. Más népek isteneivel paráználkodott. De Isten kegyelme Jézusban eljött. Vőlegényként helyre akarja állítani a frigyet, a szövetséget. Ez pedig az Új Szövetség, ami aztán kiszélesedik nemcsak a zsidó népre, de az egész emberiségre.

Amikor János kifejezi, hogy Jézusnak növekednie kell, neki pedig kisebbednie, azzal valójában arra utal, hogy a feladata Jézus beharangozása, Jézus "reklámozása". Tulajdonképpen ezzel ő el is végzi küldetését, amit átadta a stafétabotot a Messiásnak. Mit tanulhatunk személy szerint mi ebből? Hogy vehetünk példát Jánostól? Növekedjen Jézus a mi közreműködésünkkel másokban! Növekedjen Jézus bennünk! Ez nem jelenti azt, hogy vessük meg magunkat, de ne vezessen minket az énünk és az önzőségünk. Helyette legyen egy egészséges, Istenfélő önértékelésünk!

„Aki felülről jön, az mindenkinek fölötte van. Aki a földről való, az földies és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből jött, azt tanúsítja, amit látott és hallott, de tanúságát nem fogadja el senki. Ám aki elfogadja tanúságát, bizonyítja, hogy Isten igazmondó. Akit ugyanis az Isten küldött, az az Isten szavait közvetíti, mert hisz (Isten) nem méri szűken a Lelket, amikor adja.
Jn 3:31-34

János azt fejezi itt ki, hogy azzal bizonyítja Isten igaz mivoltát hitelesen, hogy Szentlelket kapott Istentől, aki által igaz és valódi módon mutatja be Istent és azt, amit Ő a tudomásunkra akar hozni. Ugyanígy igaz ez egyrészt Jézusra, másrészt ránk, akik hiszünk Benne és megkaptuk a megígért Szentlelkét.

Az Atya szereti a Fiút, s mindent a kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá.”
Jn 3:35-36

Úgy tetszett az Atyának, hogy a Fiúnak adja a hatalmat és általa ad kegyelmet az embereknek.
Általa fogadja be őket a Szövetségébe, Isten családjába.


Köszönöm, hogy elolvastad ezt a nem kevés szöveget. Bízom benne, hogy épülésedre lesz. Ha így van, arra hívlak, olvasd el a harmadik részt is János életéről, ahogy a Bibliában olvassuk.

Isten békességét kívánom neked.

Vega









2017. augusztus 18., péntek

Keresztelő János - 1. rész

Keresztelő János meglehetősen fontos szerepet töltött be életével. Elmondhatjuk róla, hogy ő volt az utolsó ószövetségi, és az első újszövetségi próféta. A régi rendszer lezárója, az új rendszerbe történő átváltás úttörője. Példa volt számunkra, akiről maga Jézus mondta, hogy nem született olyan ember, aki nagyobb lett volna nála. De lássuk, mindezek mit is takarnak. Egy három részes sorozatban fogom kibontakoztatni mindazt, amit Jánosról olvashatunk a Biblia lapjain.

A következő bibliai szövegrészletben János születésének előtörténetét fogjuk taglalni. Apja egy Zakariás nevű pap, anyja Erzsébet. Azt olvassuk róluk, hogy Istennek tetsző életet éltek, viszont gyermekáldásban nem volt részük. Egy napon Zakariás az évi rendes papi szolgálatát végezte a jeruzsálemi templomban, amikor egy angyal megjelent neki. Mondani sem kell, megijedt tőle.

Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz.”
Lk 1:13-16

Megtudhatjuk a szövegből, hogy fontos feladattal látja el Isten a hamarosan megszülető fiút. Sokan megtérnek majd az ő jóvoltából Istenhez, ehhez pedig egy különleges státuszba fog kerülni: nazír lesz.

A nazírfogadalom az ószövetségben keresendő (4Móz 6). A mózesi törvényben Isten lehetőséget biztosít az embernek egy különleges odaszentelődésre, melynek a következő feltételei vannak:
- tetszőleges ideig tarthat, akár egy hónaptól egy egész életen át – ez utóbbi esetben a szülők is odaszánhatják a gyermeküket; ilyen fajta nazír volt a ószövetségi bírák közül Sámson, Sámuel próféta, illetve és a most érintett János is;
- a nazír a fogadalom alatt nem fogyaszthat bárminemű alkoholtartalmú italt, a szőlő bármely részét, annak bármely állapotában, nem vághatja le sem haját, sem szakállát és nem tartózkodhat halott közelében.

Úgy gondolom, hogy Isten Szentlelke Jézus Krisztus születése előtt az egyszerű embereknek – értsd: nem felkent pap, próféta vagy király – a nazírságon keresztül volt elérhető. János olyan próféta volt, akinek feladata olyan fontos volt, hogy Isten az elhívását megerősítette a nazírsággal is.

Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.
Lk 1:17

Olyan lelkületű próféta lesz, mint Illés volt. Nevezetesen ugyanolyan módon készíti elő Isten munkáját, mint ahogy Illés tette; ugyanolyan erővel képviseli Istent, aminek a hagyomány sem állhat ellen: hatására az apák képesek lesznek felülbírálni gondolataikat a fiaikéval szemben különösképpen, ha a fiú hallott először az Isten országáról, melyet János, majd később Jézus hirdet, illetve akik küzdöttek az igazság ellen, megbékélnek. Ez utóbbi az első lépés Isten elfogadásához.

A továbbiakban vegyük szemügyre János születésének körülményeit.

Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. Amikor a szomszédok és rokonok meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek. A nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni. De az anyja tiltakozott: „Nem, hanem Jánosnak kell hívni.” Így válaszoltak neki: „Nincs rokonságodban senki, akit így hívnának.”
Lk 1:57-61

Itt rögtön találkozunk az előbb érintett hagyománnyal való szembenállással. Mivelhogy úgy dívik, hogy olyan nevet kapjon a gyerek, amilyen már előfordult a családban, megrökönyödést vált ki, hogy egy egészen új névre esik a választás. De mivel Isten megadta a neki adandó nevet, Isten akarata pedig fontosabb a szülőknek, mint hogy mi illik és hogy szokták csinálni, kitartanak a János mellett.

Aztán intettek az apának, minek akarja, hogy elnevezzék. Az írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János az ő neve.” Mindnyájan csodálkoztak. Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. A szomszédokat mind elfogta a félelem, és Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. Akik csak hallották, szívükbe vésték s mondták: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” Mert az Úr keze volt vele.
Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján.
Lk 1:62-74

Fontos tudni, hogy az itt említett ellenség nem a Római Birodalom, mint ahogy a korabeli emberek nagy része érthette, hanem maga a gonosz – ugyanis a római elnyomás miatt a zsidóság egy ideje már várta a megígért Messiást, aki majd szerintük minden földi hatalomtól megszabadítja és elvezeti őket a dicsőséges uralomra. Ahogy mi, Bibliaolvasó, jelenkori keresztények tudhatjuk már, nem test és vér, hanem szellemi hatalmak ellen van harcunk. Nekünk nyilván előnyünk van a korabeli emberrel szemben. Jézus tanítványai szintén félreértették, hiszen az ő gondolkodásukat is az akkori általános vélekedés határozta meg. Így aztán nem csoda, hogy Jézus halálakor elöntötte őket a csalódottság, hiszen a hatalmas megváltó Messiás elbukott. Az ország nagyon ki volt éhezve már az igazi Messiásra, a rengeteg hamis megváltójelölt után, akiknek a lázadásait sorra nyomta el Róma. A tanítványok úgy érezték, hogy Ő más. Ő a szeretetet hirdeti, Ő úgy beszél, mint akinek hatalma van, Őbenne valami plusz erő van. Erre kivégzik. Azt hiszem, ilyen helyzetben bármelyikünk minimum csalódott lenne.


A fenti szakaszból azt is kiolvashatjuk, hogy Isten megváltása, amelyet Ábrahámnak, sőt már Ádámnak és Évának, így az egész emberiségnek megígért (igen, a rómaiaknak is), az most fog megvalósulni. Eszerint Isten szabadságot ad a bűn hatalmából, megszabadít minket a félelemtől, és közösségben lehetünk vele szentségében és igaz mivoltában.

Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” A gyermek nőtt, erősödött lélekben, és mindaddig a pusztában élt, míg Izrael előtt föl nem lépett.
Lk 1:76-80

Jánosról azt prófétálja a Szentlélek közreműködésével az apja, hogy Isten útjának az előkészítése lesz az ő feladata: megtanítja majd az embereket kiengesztelődni Istennel. Isten ajándéka az emberiség felé az, hogy megmutatja, hogyan kerülhetünk vissza hozzá, egyre közelebb ahhoz az állapothoz, amiben még Ádámnak és Évának volt része nem sokkal a teremtés utánig. Isten terve, hogy kiemel minket a sötétségből és megbékít önmagával. A szakasz végén látjuk, hogy Jánosnak ugyanolyan pusztai felkészülésben volt része, mint Mózesnek, mielőtt kiszabadította volna a népet az egyiptomi fogságból; mint Izraelnek, mielőtt bemehetett volna az ígéret földjére; vagy mint később Jézusnak és Pálnak, mielőtt megkezdték volna szolgálatukat.

Tibériusz császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.
Lk 3:1-2

Érdekesség, hogy Annás Kr. u. 6-15-ig volt főpapi hivatalban, veje, Kajafás pedig 18-36-ig, de Annás mégis gyakorolta a főpapi pozíciót. A Szentírás szintén úgy utal a dologra, hogy két főpap van ezidőben egyszerre hivatalban, holott az ószövetségi törvényben Isten egyet jelölt ki, akire különleges feladatok ellátását bízta. Egyből eszünkbe ötlik a következő igerész, amit Jézus, hogy, hogy nem éppen a farizeusokhoz címez – a hogy, hogy nemre a válasz leginkább abban a ténybe keresendő, hogy Isten törvényét fokozatosan elhomályosította az a megszámlálhatatlan mennyiségű emberi törvény és hagyomány. Így olvassuk:

Ekkor farizeusok és írástudók keresték fel Jézust Jeruzsálemből, és megkérdezték: „Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket.” Így felelt nekik: „Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat és anyádat, és: Aki apját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! Ti viszont ezt tanítjátok: Annak, aki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy amivel segíthetnék rajtad, az áldozati ajándék – nem kell segítenie többé apját és anyját. Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát. Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás: Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.”
Mt 15:1-9

De folytassuk is a Jánosról szóló történetet:

S ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.
Lk 3:3


János a Jordán folyóban keresztelt. Ha visszaemlékezünk Izrael Egyiptomból való kivonulására, eszünkbe jut, hogy ahhoz, hogy az ígéret földjére beléphessenek, az izraelitáknak is át kellett kelniük a Jordánon. A nép itt fizikailag ment át a vízen, hogy része legyen Isten ígéretében. Jánosnál viszont a nép szellemi értelemben megy át a bűnbocsánatot jelképező vízen, ami lemossa bűneiket, és azok többé nem választják őket el Istentől.

Ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden test meglátja az Isten üdvösségét.”
Lk 3:4-6

János a keresztségével és a bűnbocsánat hirdetésével előkészíti Jézus útját, ami tulajdonképpen annyit szimbolizál számunkra, hogy a bűnök megvallása az, ami előkészíti Jézus munkáját a mi életünkben is. Az Úr útja, ahogy itt Lukács nevezi, Jézus vezetése. Minél inkább megvallottuk bűneinket Istennek, annál inkább sima lesz az utunk: emelkedő és lejtő nélkül, egyenetlenségek és akadályok nélkül fog minket vezetni Jézus. És "minden test meglátja az Isten üdvösségét", vagyis már testünkben megtapasztaljuk Isten szabadítását!

Ezért így beszélt a néphez, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjen: „Viperák fajzata! Ki tanított arra titeket, hogy fussatok az eljövendő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! – Mert mondom nektek, van hatalma az Istennek, hogy ezekből a kövekből fiakat támasszon Ábrahámnak. A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.”
Lk 3:7-9

János azt látja az embereken, hogy az ítélettől menekülnének, de ugyanakkor nem hagynának fel bűnös életükkel. Azt mondja nekik, hogy csak úgy lehetséges megmenekülni, ha kiengesztelődnek Istennel. Ha abban is reménykednek, hogy beleszülettek a zsidó hitbe, és az majd megmenti őket – ami az elbeszélések alapján meglehetősen jelen volt a köztudatban, hiszen később Jézus is tett ilyen megjegyzéseket a származással takarózó zsidóknak – reménységük hiábavaló, mert az nem segít, hogy előttünk valaki más Istennek tetsző ember volt. Ugyanez igaz a mai emberre is. Vannak, akik azzal nyugtatják magukat, hogy csecsemőként megkeresztelték őket vagy hogy a nagyszülei nagyon vallásosak voltak, így Isten majd őket is megmenti. Pál szintén beszél arról, hogy Ábrahám igazi leszármazottai Isten szemében nem a biológiai gyermekek, hanem azok, akik osztoznak Ábrahám hitében.

A szakasz vége arról beszél, hogy mindenki, aki megmarad a bűnben, a bűn állapotában, vagyis az Isten elleni lázadásban, az veszélynek van kitéve. Aki nem tud Istennek gyümölcsöt teremni – pedig az ő teremtményei vagyunk – arra pusztulás vár. Ez a gyümölcs ebben a szövegkörnyezetben pedig a bűnbánat.

Ekkor megkérdezte a tömeg: „Mit tegyünk hát?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
Lk 3:10-14

A tömeg megoldást vár Jánostól. Mivel kerülhetnék el a kárhozatot? Meglepetésünkre egész egyszerű parancsokkal találjuk szembe magunkat. Legalábbis bízom benne, hogy nem nagy dolgok ezek számodra sem. Ugyanis ha ezek kézenfekvő dolgok nekünk, és nem a belénknevelt kötelesség miatt, hanem természetesnek tartjuk, az nagy eséllyel annak a jele, hogy megvan bennünk Isten Lelke.

A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.
Lk 3:15-16

János elöljáróban megadja Jézusnak az őt illető tiszteletet. Előrebocsátja, hogy a vízkeresztségnél van több és hogy aki utána jön, az egy hatalmas méltóság. Érdekes, hogy már egészen Évától kezdve, hosszú generációkon keresztül, Ábrahámon és Dávidon át több bibliai személynek, is megígéri Isten, hogy eljön majd a Megváltó, aki megszabadítja az embert a bűn átkától. Most János mondja azt, hogy őutána jön. Igen, de mikor? Csak pár vers, és elérkezik, akire mindenki várt!

Azt mondja róla, hogy Ő a Szentlélekben fogja megmeríteni az embereket, akikben aztán a Szentlélek pecsétje lesz meg. Az efezusi levél szolgál magyarázattal erről a pecsétről:

Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.
Ef 1:13-14

Tehát János előkészítő vízkeresztségét Jézus Szentlélekkeresztsége fogja követni, mellyel övének nyilvánít és biztonságot nyújt. Nem kell többé attól félnünk, hogy kiesünk Isten kegyelméből és pokolra kerülünk.

De nem csak Szentlélekben, tűzben is megkeresztel minket. A tűzkeresztség jelképe a megpróbáltatásoknak, melyekkel az Istentől eltávolodott világban élő, Istenhez tartozó emberek természetszerűleg ki vannak téve.

Dicsőítsétek Istenünket, ti pogány népek, harsogjátok dicséretét! 
Ő ad életet lelkünkbe, s nem hagyja, hogy meginogjon lábunk. 
Igaz, megpróbáltál bennünket, Istenünk, ahogy az ezüstöt szokták,
  tűzben megvizsgáltál. 
A vadász hálójába tereltél, s nyomasztó terhet raktál a csípőnkre. 
Elnézted, hogy az emberek fejünket tapossák, tűzön és vízen
  kellett áthaladnunk, de végül mégis könnyebbülést adtál.
                             Zsolt 66:8-12

Mint gondos építőmester, az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapot, de más épít rá. A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. Az Úr napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája.
1Kor 3:10-13

Befejezésül:

Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén, a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse.
Lk 3:17

A szérű a világ, a búza az Isten gyermekei, a csűr az Isten öröksége, a pelyva pedig a gonosz gyermekei.

Heródes negyedes fejedelmet is megrótta testvérének felesége, Heródiás miatt, és a többi gonosztettéért, amit Heródes elkövetett; amiket az megtetézett még azzal is, hogy börtönbe vetette Jánost.
Lk 3:19-20

A zsidó fejedelmet, Heródes Antipást inti itt rendre a próféta. Hiszen ha a nép vezetője bűnben él, az az ország vesztére van. Erről a harmadik, befejező részben fogok részletesen írni.

Köszönöm, hogy elolvastad. Legyen épülésedre a Jánosról szóló történet további két része is!

Vega