Keresztelő János - 1. rész

Keresztelő János meglehetősen fontos szerepet töltött be életével. Elmondhatjuk róla, hogy ő volt az utolsó ószövetségi, és az első újszövetségi próféta. A régi rendszer lezárója, az új rendszerbe történő átváltás úttörője. Példa volt számunkra, akiről maga Jézus mondta, hogy nem született olyan ember, aki nagyobb lett volna nála. De lássuk, mindezek mit is takarnak. Egy három részes sorozatban fogom kibontakoztatni mindazt, amit Jánosról olvashatunk a Biblia lapjain.

A következő bibliai szövegrészletben János születésének előtörténetét fogjuk taglalni. Apja egy Zakariás nevű pap, anyja Erzsébet. Azt olvassuk róluk, hogy Istennek tetsző életet éltek, viszont gyermekáldásban nem volt részük. Egy napon Zakariás az évi rendes papi szolgálatát végezte a jeruzsálemi templomban, amikor egy angyal megjelent neki. Mondani sem kell, megijedt tőle.

Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz.”

Lk 1:13-16

Megtudhatjuk a szövegből, hogy fontos feladattal látja el Isten a hamarosan megszülető fiút. Sokan megtérnek majd az ő jóvoltából Istenhez, ehhez pedig egy különleges státuszba fog kerülni: nazír lesz.

A nazírfogadalom az ószövetségben keresendő (4Móz 6). A mózesi törvényben Isten lehetőséget biztosít az embernek egy különleges odaszentelődésre, melynek a következő feltételei vannak:

- tetszőleges ideig tarthat, akár egy hónaptól egy egész életen át – ez utóbbi esetben a szülők is odaszánhatják a gyermeküket; ilyen fajta nazír volt a ószövetségi bírák közül Sámson, Sámuel próféta, illetve és a most érintett János is;

- a nazír a fogadalom alatt nem fogyaszthat bárminemű alkoholtartalmú italt, a szőlő bármely részét, annak bármely állapotában, nem vághatja le sem haját, sem szakállát és nem tartózkodhat halott közelében.

Úgy gondolom, hogy Isten Szentlelke Jézus Krisztus születése előtt az egyszerű embereknek – értsd: nem felkent pap, próféta vagy király – a nazírságon keresztül volt elérhető. János olyan próféta volt, akinek feladata olyan fontos volt, hogy Isten az elhívását megerősítette a nazírsággal is.

Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.

Lk 1:17

Olyan lelkületű próféta lesz, mint Illés volt. Nevezetesen ugyanolyan módon készíti elő Isten munkáját, mint ahogy Illés tette; ugyanolyan erővel képviseli Istent, aminek a hagyomány sem állhat ellen: hatására az apák képesek lesznek felülbírálni gondolataikat a fiaikéval szemben különösképpen, ha a fiú hallott először az Isten országáról, melyet János, majd később Jézus hirdet, illetve akik küzdöttek az igazság ellen, megbékélnek. Ez utóbbi az első lépés Isten elfogadásához.

A továbbiakban vegyük szemügyre János születésének körülményeit.

Elérkezett Erzsébet szülésének ideje, és fiút szült. Amikor a szomszédok és rokonok meghallották, hogy milyen nagyra méltatta az Úr irgalmában, vele örültek. A nyolcadik napon elmentek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni. De az anyja tiltakozott: „Nem, hanem Jánosnak kell hívni.” Így válaszoltak neki: „Nincs rokonságodban senki, akit így hívnának.”

Lk 1:57-61

Itt rögtön találkozunk az előbb érintett hagyománnyal való szembenállással. Mivelhogy úgy dívik, hogy olyan nevet kapjon a gyerek, amilyen már előfordult a családban, megrökönyödést vált ki, hogy egy egészen új névre esik a választás. De mivel Isten megadta a neki adandó nevet, Isten akarata pedig fontosabb a szülőknek, mint hogy mi illik és hogy szokták csinálni, kitartanak a János mellett.

Aztán intettek az apának, minek akarja, hogy elnevezzék. Az írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János az ő neve.” Mindnyájan csodálkoztak. Neki pedig nyomban megnyílt az ajka és megoldódott a nyelve, megszólalt és magasztalta az Istent. A szomszédokat mind elfogta a félelem, és Júdea egész hegyvidékén elterjedt ezeknek a dolgoknak a híre. Akik csak hallották, szívükbe vésték s mondták: „Vajon mi lesz ebből a gyerekből?” Mert az Úr keze volt vele.

Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján.”

Lk 1:62-74

Fontos tudni, hogy az itt említett ellenség nem a Római Birodalom, mint ahogy a korabeli emberek nagy része érthette, hanem maga a gonosz – ugyanis a római elnyomás miatt a zsidóság egy ideje már várta a megígért Messiást, aki majd szerintük minden földi hatalomtól megszabadítja és elvezeti őket a dicsőséges uralomra. Ahogy mi, Bibliaolvasó, jelenkori keresztények tudhatjuk már, nem test és vér, hanem szellemi hatalmak ellen van harcunk. Nekünk nyilván előnyünk van a korabeli emberrel szemben. Jézus tanítványai szintén félreértették, hiszen az ő gondolkodásukat is az akkori általános vélekedés határozta meg. Így aztán nem csoda, hogy Jézus halálakor elöntötte őket a csalódottság, hiszen a hatalmas megváltó Messiás elbukott. Az ország nagyon ki volt éhezve már az igazi Messiásra, a rengeteg hamis megváltójelölt után, akiknek a lázadásait sorra nyomta el Róma. A tanítványok úgy érezték, hogy Ő más. Ő a szeretetet hirdeti, Ő úgy beszél, mint akinek hatalma van, Őbenne valami plusz erő van. Erre kivégzik. Azt hiszem, ilyen helyzetben bármelyikünk minimum csalódott lenne.


A fenti szakaszból azt is kiolvashatjuk, hogy Isten megváltása, amelyet Ábrahámnak, sőt már Ádámnak és Évának, így az egész emberiségnek megígért (igen, a rómaiaknak is), az most fog megvalósulni. Eszerint Isten szabadságot ad a bűn hatalmából, megszabadít minket a félelemtől, és közösségben lehetünk vele szentségében és igaz mivoltában.

„Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” A gyermek nőtt, erősödött lélekben, és mindaddig a pusztában élt, míg Izrael előtt föl nem lépett.

Lk 1:76-80

Jánosról azt prófétálja a Szentlélek közreműködésével az apja, hogy Isten útjának az előkészítése lesz az ő feladata: megtanítja majd az embereket kiengesztelődni Istennel. Isten ajándéka az emberiség felé az, hogy megmutatja, hogyan kerülhetünk vissza hozzá, egyre közelebb ahhoz az állapothoz, amiben még Ádámnak és Évának volt része nem sokkal a teremtés utánig. Isten terve, hogy kiemel minket a sötétségből és megbékít önmagával. A szakasz végén látjuk, hogy Jánosnak ugyanolyan pusztai felkészülésben volt része, mint Mózesnek, mielőtt kiszabadította volna a népet az egyiptomi fogságból; mint Izraelnek, mielőtt bemehetett volna az ígéret földjére; vagy mint később Jézusnak és Pálnak, mielőtt megkezdték volna szolgálatukat.

Tibériusz császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.

Lk 3:1-2

Érdekesség, hogy Annás Kr. u. 6-15-ig volt főpapi hivatalban, veje, Kajafás pedig 18-36-ig, de Annás mégis gyakorolta a főpapi pozíciót. A Szentírás szintén úgy utal a dologra, hogy két főpap van ezidőben egyszerre hivatalban, holott az ószövetségi törvényben Isten egyet jelölt ki, akire különleges feladatok ellátását bízta. Egyből eszünkbe ötlik a következő igerész, amit Jézus, hogy, hogy nem éppen a farizeusokhoz címez – a hogy, hogy nemre a válasz leginkább abban a ténybe keresendő, hogy Isten törvényét fokozatosan elhomályosította az a megszámlálhatatlan mennyiségű emberi törvény és hagyomány. Így olvassuk:

Ekkor farizeusok és írástudók keresték fel Jézust Jeruzsálemből, és megkérdezték: „Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket.” Így felelt nekik: „Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? Azt mondta az Isten: Tiszteld apádat és anyádat, és: Aki apját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon! Ti viszont ezt tanítjátok: Annak, aki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy amivel segíthetnék rajtad, az áldozati ajándék – nem kell segítenie többé apját és anyját. Ezzel hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát. Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás: Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs.”

Mt 15:1-9

De folytassuk is a Jánosról szóló történetet:

S ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára.

Lk 3:3

János a Jordán folyóban keresztelt. Ha visszaemlékezünk Izrael Egyiptomból való kivonulására, eszünkbe jut, hogy ahhoz, hogy az ígéret földjére beléphessenek, az izraelitáknak is át kellett kelniük a Jordánon. A nép itt fizikailag ment át a vízen, hogy része legyen Isten ígéretében. Jánosnál viszont a nép szellemi értelemben megy át a bűnbocsánatot jelképező vízen, ami lemossa bűneiket, és azok többé nem választják őket el Istentől.

Ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden test meglátja az Isten üdvösségét.”

Lk 3:4-6

János a keresztségével és a bűnbocsánat hirdetésével előkészíti Jézus útját, ami tulajdonképpen annyit szimbolizál számunkra, hogy a bűnök megvallása az, ami előkészíti Jézus munkáját a mi életünkben is. Az Úr útja, ahogy itt Lukács nevezi, Jézus vezetése. Minél inkább megvallottuk bűneinket Istennek, annál inkább sima lesz az utunk: emelkedő és lejtő nélkül, egyenetlenségek és akadályok nélkül fog minket vezetni Jézus. És "minden test meglátja az Isten üdvösségét", vagyis már testünkben megtapasztaljuk Isten szabadítását!

Ezért így beszélt a néphez, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjen: „Viperák fajzata! Ki tanított arra titeket, hogy fussatok az eljövendő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! – Mert mondom nektek, van hatalma az Istennek, hogy ezekből a kövekből fiakat támasszon Ábrahámnak. A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.”

Lk 3:7-9

János azt látja az embereken, hogy az ítélettől menekülnének, de ugyanakkor nem hagynának fel bűnös életükkel. Azt mondja nekik, hogy csak úgy lehetséges megmenekülni, ha kiengesztelődnek Istennel. Ha abban is reménykednek, hogy beleszülettek a zsidó hitbe, és az majd megmenti őket – ami az elbeszélések alapján meglehetősen jelen volt a köztudatban, hiszen később Jézus is tett ilyen megjegyzéseket a származással takarózó zsidóknak – reménységük hiábavaló, mert az nem segít, hogy előttünk valaki más Istennek tetsző ember volt. Ugyanez igaz a mai emberre is. Vannak, akik azzal nyugtatják magukat, hogy csecsemőként megkeresztelték őket vagy hogy a nagyszülei nagyon vallásosak voltak, így Isten majd őket is megmenti. Pál szintén beszél arról, hogy Ábrahám igazi leszármazottai Isten szemében nem a biológiai gyermekek, hanem azok, akik osztoznak Ábrahám hitében.

A szakasz vége arról beszél, hogy mindenki, aki megmarad a bűnben, a bűn állapotában, vagyis az Isten elleni lázadásban, az veszélynek van kitéve. Aki nem tud Istennek gyümölcsöt teremni – pedig az ő teremtményei vagyunk – arra pusztulás vár. Ez a gyümölcs ebben a szövegkörnyezetben pedig a bűnbánat.

Ekkor megkérdezte a tömeg: „Mit tegyünk hát?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”

Lk 3:10-14

A tömeg megoldást vár Jánostól. Mivel kerülhetnék el a kárhozatot? Meglepetésünkre egész egyszerű parancsokkal találjuk szembe magunkat. Legalábbis bízom benne, hogy nem nagy dolgok ezek számodra sem. Ugyanis ha ezek kézenfekvő dolgok nekünk, és nem a belénknevelt kötelesség miatt, hanem természetesnek tartjuk, az nagy eséllyel annak a jele, hogy megvan bennünk Isten Lelke.

A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.

Lk 3:15-16

János elöljáróban megadja Jézusnak az őt illető tiszteletet. Előrebocsátja, hogy a vízkeresztségnél van több és hogy aki utána jön, az egy hatalmas méltóság. Érdekes, hogy már egészen Évától kezdve, hosszú generációkon keresztül, Ábrahámon és Dávidon át több bibliai személynek, is megígéri Isten, hogy eljön majd a Megváltó, aki megszabadítja az embert a bűn átkától. Most János mondja azt, hogy őutána jön. Igen, de mikor? Csak pár vers, és elérkezik, akire mindenki várt!

Azt mondja róla, hogy Ő a Szentlélekben fogja megmeríteni az embereket, akikben aztán a Szentlélek pecsétje lesz meg. Az efezusi levél szolgál magyarázattal erről a pecsétről:

Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

Ef 1:13-14

Tehát János előkészítő vízkeresztségét Jézus Szentlélekkeresztsége fogja követni, mellyel övének nyilvánít és biztonságot nyújt. Nem kell többé attól félnünk, hogy kiesünk Isten kegyelméből és pokolra kerülünk.

De nem csak Szentlélekben, tűzben is megkeresztel minket. A tűzkeresztség jelképe a megpróbáltatásoknak, melyekkel az Istentől eltávolodott világban élő, Istenhez tartozó emberek természetszerűleg ki vannak téve.

Dicsőítsétek Istenünket, ti pogány népek, harsogjátok dicséretét! 
Ő ad életet lelkünkbe, s nem hagyja, hogy meginogjon lábunk. 
Igaz, megpróbáltál bennünket, Istenünk, ahogy az ezüstöt szokták,
  tűzben megvizsgáltál. 
A vadász hálójába tereltél, s nyomasztó terhet raktál a csípőnkre. 
Elnézted, hogy az emberek fejünket tapossák, tűzön és vízen
  kellett áthaladnunk, de végül mégis könnyebbülést adtál.

                             Zsolt 66:8-12

Mint gondos építőmester, az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapot, de más épít rá. A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. Az Úr napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája.

1Kor 3:10-13

Befejezésül:

Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén, a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse.

Lk 3:17

A szérű a világ, a búza az Isten gyermekei, a csűr az Isten öröksége, a pelyva pedig a gonosz gyermekei.

Heródes negyedes fejedelmet is megrótta testvérének felesége, Heródiás miatt, és a többi gonosztettéért, amit Heródes elkövetett; amiket az megtetézett még azzal is, hogy börtönbe vetette Jánost.

Lk 3:19-20

A zsidó fejedelmet, Heródes Antipást inti itt rendre a próféta. Hiszen ha a nép vezetője bűnben él, az az ország vesztére van. Erről a harmadik, befejező részben fogok részletesen írni.

Köszönöm, hogy elolvastad. Legyen épülésedre a Jánosról szóló történet további két része is!

Vega