A mostani alkalomból csak egyetlen igevers megközelítéséből szeretnék írni pár sort. Jézus sokszor beszélt képekben, most pedig azt szeretném kiemelni, amikor a föld sójaként írta le az övéit. Az említett igevers így szól: Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire nem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Mt 5:13. Arról beszél itt Jézus, hogy az övéi azok, akik ízt adnak a földön mindennek. A keresztény szó annyit jelent, hogy „Krisztus követője”, ennek tükrében Krisztus elvárja azoktól, akik keresztényeknek mondják magukat, hogy ízt adjanak saját, de más emberek életébe is! Ahogy ehhez a vershez jutottam Bibliaolvasásom során, elgondolkodtam. Nagyon sok olyan magát kereszténynek nevező ember létezik – és itt nem feltétlenül a képmutatásról beszélek, hanem azokról, akik úgy tesznek dolgokat, hogy azt hiszik, tetszik Istennek – tehát sok olyan ember van, aki szívében, illetve az Úr felé keresztény, de mégsem tölti be azt a szerepet, amit Jézus mondott, vagyis hogy a föld sója legyen. A só, mint tudjuk azt a célt hivatott betölteni, hogy fokozza az ételek ízét. Klasszikus értelemben, ha egy sótlan ételt eszünk, akkor eszünk ugyan, de sok élvezetet nem nyújt. Ugyanígy, ha az ember csak egyik napról a másikra, céltalanul, az Úr jelenléte nélkül él, üres az élete. Aki kétkedik ebben, annak azt üzenem: Nekem van összehasonlítási alapom, ezért merem ezt így kijelenteni. Ha pedig megsózzuk az ételt, az étkezés is nagyobb örömet nyújt. Ugyanígy, ha egy valódi keresztényen keresztül Krisztus működik, akkor annak a kereszténynek a közelsége kívánatos lesz. A gyakorlatban hogy is valósul ez meg? A Biblia azt mondja, hogy az igaz, illetve a hamis prófétákat a gyümölcseikről lehet megismerni. Akiben megvan Isten Lelke, és ezen felül hagyja is Őt munkálkodni és nem nyomja el saját akaratával, abban az emberben megmutatkoznak a Lélek gyümölcsei: A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Gal 5:22-23. Akin tehát ezeket a tulajdonságokat lehet látni, arra igaz az, amit az Úr Jézus mondott: az ilyen ember a föld sója. Már említettem azt az embertípust, amelyik kereszténynek mondja magát, az életén mégsem mutatkozik ez meg. Nem az ítélkezés a célom, sokkal inkább a megfigyelés, ezért kérem az olvasót, ne használja fel ezeket a gondolatokat olyan ember ellen, akit ilyennek vél. Az ilyen ember inkább vallásos, mint hívő, gondolok itt például a farizeusi pártra: ők lehetséges, hogy tetszeni akartak Istennek, ugyanakkor Istennek nem tetsző dolgokat cselekedtek; mintegy kiragadva a hatalmat az Úr kezéből önkényesen bíráskodtak és halálra ítélték Jézust és az őskeresztényeket. Ha egy ember megnyilvánulásaiban, tetteiben és gondolataiban nincs meg, illetve nem érezhető a Lélek gyümölcse, akkor az nem keresztény. Lehet, hogy drasztikusan hangzik, viszont én most a keresztény szót eredeti értelmében használom (Krisztus követője). Így azonban úgy gondolom, jogos a kijelentés. Az állandóan törvényeskedő ember például – akinek már csak azon jár az esze, hol köthet bele keresztény testvérébe – megízetlenült sóként funkcionál, illetve helyesebb azt mondani, megízetlenült, ezért nem funkcionál, mint só! Az ilyen embert Jézus elhívta a szolgálatra, de már nem azt a szerepet tölti be, amire hivatott, így aztán minden szerepét elvesztette és amint az Ige írja: Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Mt 5:13. Az ilyenben nem leli örömét sem az Úr, sem az emberek, akiknek vágyniuk kellene arra, hogy vele legyenek és rajta keresztül Krisztussal. Mindezt én nem feddésként vagy megszégyenítésként írom. Az Úr örül annak az embernek, aki felismeri magában, hogy hibázott és nem volt a föld sója, holott akként hívatott el, majd megtér testies életmódjából és azzal szolgálja az Urat, hogy megízesíti a másik ember életét, nem pedig megkeseríti. Az Úr Lelke legyen veletek!
Vega
